2010. március 31., szerda

Unokafelső

Peti Benedektől (unokatestvér) kapott egy fiús pizsamát. Nagyon szereti, azóta szinte mindig abban alszik. Egyik este keresgéltük, hogy milyen lefekvős szerkóba aludjon mikor megtalálta a Benedekes pizsama inget, megvan az unokafelső felkiáltással el is dőlt, hogy miben szeretne aludni.

2010. március 27., szombat

Szülesztés

Panni: Anya, a fiúknak miért marad nagykorukban is olyan kicsi a cicijük mint nekem?
Anya: mert nekik nem kell kisbabát szopiztatniuk.
Panni: igen, és nem is szülesztenek.

2010. március 26., péntek

Peti öltözik

Peti reggelente ügyesen felöltözik egyedül a maga választotta ruhákba, ami néha elég mókásra sikerül. Egyik reggel:
Anya, megyek kiveszem a szekrényemből az öltözvényeket.

2010. március 23., kedd

Zsuzsi kertész

Vásárlásból hazaérkezve megálltunk beszélgetni az udvaron. A gyerekek kiszálltak az autóból és ott sertepertéltek körülöttem. Zsuzsi elindult hátra, nem is figyeltem rá, mert ilyenkor beül a homokozóba és játszik egyedül. Egy kis idő elteltével indultam befelé és nem találtam sehol a doboz joghurtot amit vettünk. Keresni kezdtük mindannyian, végül rátaláltunk: Zsuzsi beásta teljesen a földbe. A földhalom és a kis ásó volt a nyomravezető.

2010. március 20., szombat

Fürdés

Peti, Zsuzsi a kádban fröcskölik egymást.
Peti kiabálva: Anya, Zsuzsi levizelt!

Kitartás

Panni talált tavalyi tojásfestékeket és nagyon szeretett volna azonnal tojást festeni velük. Elkezdett kérlelni, de mondtam, hogy csak másnap reggel foghatunk neki. Órákig mondta mondta a magáét: "Anya ha nem festünk azonnal akkor soha többet nem alszom, nem fogadok neked szót többé stb stb." Játékba fogott, aztán időnként megjelent alkudozni.
Anya: Pannikám, te igazán kitartó vagy!
Panni dühösen: Igen! Kitartóbb mint gondolnád!

2010. március 16., kedd

Panni mondta

Anya, Peti nem hiszik nekem!

Panni mondóka

Tanult egy mondókát és most ezt szavalja folyamatosan:

Kíváncsi gyerek volt Péterke,
Bedugta az orrát az ételbe
Kiszólt egy galuska:
M E G R Ú G L A K (P E T Y U S K A)!
és Péterke elszállt az éterbe.

2010. március 15., hétfő

Fura állatok

Állatos könyv nézegetése közben:
Peti: Anya, az barackosdisznó?

Így született még a paprika madár és a hörcsöge.

Borzocska

Fürdés, hajmosás után:
Mama: milyen borzoska vagy!
Peti felháborodva: Nem vagyok borzocska! Né nem olyan az orrom és van hajam és tudok beszélni!

Zsuzsi, délutáni alvás vége?



Zsuzsika délután hálózsákba alszik a kis rácsos ágyában. Nem vitatkozott ha felvittük és letettük, általában nem is tiltakozott, büszkék is voltunk rá.

Pár napja percekkel a lefektetés után megjelenik a lenti szobába, és boldogan csatlakozik az ott játszókhoz. Anya megkérte mutassa meg, hogy mit csinál, hogyan szabadul ki amire vigyorogva kimászik a zsákjából és mint egy kis erőművész átveti magát a rácsos ágy korlátján. Kívánságunkra bármikor bemutatja a szökését.

Számok, nevek

Panni és a barátnője beszélgetnek:
Hanna: Hogy hívjak a kutyátokat?
Panni: Két név van, amit sosem felejtek el, Panni, Brúnó és Anna...

Régebbi bejegyzések #3

Panni: aki ide bejön az halálfia!
Peti: én már halálfia vagyok?



Zsuzsi ül a konyha közepén és matat a nadrágja szárában: Nyam nyam , hol vagy? Hol vagytok?
Közelebbro"l megvizsgálva: a chipset kis darabokra törte bedugdosta a nadrágszárába , aztán nem találta.
Peti: Én szeretnék menni rakétával.
Anya: na azzal talán a holdra is mehetsz
Peti beleéléssel: Igen a holdra. A holdra fogok menni!
A: é s mit gondolsz mi van ott a holdon?
Peti: hát tyúkok! (Pettson és Findus, Macskanauta)

Az örökös alvás kérdése:
Délutáni lefekvéskor, teszem magam hogy alszom: Anya ébredj fel! Ébreszto" Anya!

Reggel fél 7kor Panni hangja hallatszik a szobájából: Anya világos van, kelek fel.

Régebbi bejegyzések #2

Peti - lusti:
Anya kérek egy hegyre felmenő biciklit.

Panni - ki kell tölteni a képekről hiányzó részeket:
Esti fürdéskor Panni lapozgatja a könyvét, az egyik oldalon egy tehén meg egy autó van, Panni olvassa is fel: „Apa elmegy a tehénhez, autóval

Peti a hős:
Melyik rajzfilmet néznétek?
Peti: A dízeldízt!
Panni: az nem jó, attól félek
Peti: Panni ne félj! Igaz hogy dízeldíz nagyon erős, de nem tud kijönni a tv-ből
Panni: de én akkor is félek
Peti: akkor gyere üljünk ide (a fotelre paplanokat készít be) és amikor félsz, bújj el a hátam mögé
Panni: Jó!

Fürdetés, Peti nem akar kijönni a kádból, kergeti le a habot egy emberkével.
Aztán feláll angyali mosollyal kilép a kádból: Látod Anya, a fiúk ilyenek?
Anya: Milyenek?
Peti: Hát ilyen rosszcsontok, hogy hívod és nem jönnek egyből.

Régebbi bejegyzések #1

Panni mese:
A vaddisznók akkor nagyon veszélyesek ha felállnak egymás hátára. És ez gyakran megtörténik, mikor az élelmük felkúszik a fára.

Peti fodrásznál volt, ebédkor Panni észreveszi:
Peti, te kopaszodni látszasz

Játékszabály:

Panni: az a szabály, hogy csak az lőhet le egy embert aki tudja a nevét.
Peti: én tudom a nevem: katona

Definíció: Peti: Anya én egy kis autó vagyok, aki tud beszélni és répát eszik.


Logika:

Anya: Peti mosd meg a kezed
Peti: de Anya, megmostam már mikor haza jöttünk.
... kicsivel később...
Peti: Anya, nem voltunk ma sehol?
Anya: nem!
Peti: akkor megyek megmosom a kezem!

2010. március 14., vasárnap

Bejegyzések 2009 - egyben

09/19/2009 23:22:37 --

Peti mondta:
Arról beszélgettünk, melyik gyerek, hogyan, mikor született. Peti kedvesen hozzám bújt: Anya, én a pocakodban is autóztam!

Ezt elmeséltük másnap a vendégeknek, mire kiegészítette: és motoroztam is!



09/19/2009 23:18:39 --
Panni történet:
Panni 5 éves
Szülinapján hajnali 4kor átszaladt az ágyunkba "rosszat álmodtam, fáj a hasam, szomjas vagyok, m enjünk a wc-re"- mindezt szép sorjában kis szundikálásokkal megszakítva. Végül visszafeküdt az ágyába és elaludt.
Reggel nem gyõztük várni, hogy felébredjen- az ajándékai kikészítve az asztalra, mindenki éneklésre készen. 9körül megjelent végre a folyosón
Család énekelve: Ez a nap más mint a többi, ezt te is jól
P:Nee, még pizsamában vagyok!
Anya fel, harmadik harisnya csere után körömvágás, még néhány zokni és harisnya próba, fél óra öltözködés után a szülinapos királykisasszony nagy nehezen megjelent.
Család énekelve: Ez a nap más mint a többi...sok ilyen szép napod!
Peti csillogó szemmel nézte az éneklés alatt a nõvérét, úgy örült mintha õt köszöntenénk. Panni alkalomhoz és királylányhoz illõ vidámsággal fogadta a köszöntést.
Nagyon örült az ajándékainak, 48db-s puzzelt néhány perc alatt segítség nélkül összerakta (csipkerózsika a herceggel táncol). Aztán következett Apával a babaágy összeszerelés;a Holle anyó-s diafilm felkerült a szobába, esti vetítésre készen, a Katica és Sünike mesekönyvet Petivel kezdték nézegetni.
Juli, Csabi, Áronka, Csongi, Hajninéni érkeztek elsõként vendégségbe, szép ajándékokkal, egy -egy csokor virággal.
Ebédre - az ünnepelt kívánságára- spagetti volt, aztán dobos torta hableányos marcipánnal - a legjobb szórakozás a marcipán darabkáinak osztogatása volt. Zsuzsi, Anya elfoglaltsága miatt homlokig kente magára a paradicsomos szószt. Peti pedig kipróbálta hogyan lehet marokra fogva az ujjai közt kipréselni a dobostortából a krémet.
Délután Mamáék, Laciék,Tamásék és Zoltán érkeztek vendégségbe.Mesekönyvek, edénykészlet, szép fehér kardigán,gyöngyfüzõ készlet, királylányos falióra, uo. tusfürdõ, gyönyörûséges nyerítõ póniló került az ünnepelt birtokába. Estig folyt a játék, karkötõ, nyaklánc készült, kiolvastuk a mesekönyvek nagyrészét. Vacsora alatt Zsuzsi észrevétlenül magára csukta belülrõl a fürdõszobaajtót. Negyed óráig senkinek nem hiányzott. "Milyen ügyesen elaludt Zsuzsi" megjegyzésre ijedten ugrottunk fel, hogy hova tünt, õ türelmesen ácsorgott a fürdõszobában és várta, hogy kiengedjük. Amikor este, Anya nem titkolt örömére, már csak a lefekvés volt hátra a szülinapos királylány elõrukkolt visszautasíthatatlan kérésével: vetítsük le az új diafilmet (szerencsére Zsuzsi volt olyan rendes, hogy addigra már aludt). Miután ezen túl voltunk, a szülinapos még beszélgetésre vágyott, megbeszéltük kinek mi tetszett a legjobban a születésnapból, ezt követõen még tisztáztuk, hogy kik voltak a betyárok, a zsiványok és kalózok; hogy hogyan lettek a szegény emberek, és hogy mikor megyünk állatkertbe. Végül a királylány álomba merült.

09/19/2009 22:54:13 --
Zsuzsi történet:
Ellenkezés mesterfokon

Szölõ evés közben Zsuzsi köhögni kezd és tovább tömi a szájába a szölõ szemeket.
A: Zsuzsi, jól vagy? Vegyél levegõt!
Zs: Neeem!

09/12/2009 22:18:33 --
Peti történet:
Lázmérés
Peti 1másodperc múltán ránéz a lázmérõre: nna, 10éves vagyok, látod, Anya?

P: Anya mikor vehetjük ki?
A: amikor csipog
P néhány mp elteltével: Anya, vegyük ki, fiúknak nem csipog!

09/10/2009 08:20:24 --
Panni mondta:
Mi az a nehezék? És a könnyedék?

09/07/2009 22:14:14 --
Peti történet:
Peti szülinapi ajándékátadás, énekléssel. Peti átvette az ajándékot, kicsit forgatta, aztán letette és mindenkinek egy hatalmas puszit adott, közbe valami köszönöm köszönöm-öt mondogatott... Nagyon nagyon édes volt!

09/07/2009 22:06:09 --
Panni mondta:
Vizet, vizet, mert nyomban kihalok!

09/07/2009 22:05:23 --
Panni mondta:
Szúnyog
P: miért csípnek a szúnyogok?
A: így táplálkoznak
P: és ha nem lenne kit megcsípniük?
A: akkor éhen halnának, de mindig találnak olyan helyet rajtunk ahol nincs ruha, meg szúnyog elleni spray
P: Anya, minden ember felkéne úgy öltözzön, hogy a szúnyog ne találja meg és akkor végre mind kipusztulnának

09/07/2009 22:01:53 --
Panni mondta:
Nehéz kérdés
P: Anya, te hogyan tudsz vezetni?
A: tanultam az oktató bácsitól, aki vezetni tanítja az embereket
P: és õ honnan tanult vezetni?
A: egy másik oktatótól
P: hm, és a legelsõ ember kitõl tanult vezetni?
A: háát
P: Anya, szerinted a legelsõ oktató nõ volt?

09/07/2009 21:59:00 --
Panni mondta:
Esti lefekvéskor
A: bebújsz a hálózsákodba?
P: Nem, hogy ha rosszat álmodok tudjak iszkolni hozád!

08/23/2009 22:38:32 --
Peti történet:
Jobb elõre tisztázni az erõviszonyokat
A keszthelyi szálláson a reggelinél Tamás az asztalunkhoz ült.
Peti, Tamáshoz figyelmeztetõen: õ az én anyukám, nem a te fiad!

08/23/2009 22:36:12 --
Panni történet:
Két hét nyaralás után hazaértünk. Beléptünk a konyhába és pakolgattunk le a csomagokat. Panni kicsit téblábolt, aztán megszólalt:
Anya, bekapcsolhatom a számítógépet? (a konyhából pont rá lehet látni).
A: Nem kapcsolhatod be. miért ilyen fontos?
P: Mert meg akarom nézni milyen újdonságok vannak a Panni interneten (van egy oldala ahonnan a kedvenc játékait, zenéit, képeit könnyen eléri)

08/23/2009 22:33:30 --
A keszthelyi kastélyban vadászati kiállítást néztünk. A gyerekeknek nagyon tetszett. Volt egy nagy sziklás terület nagyon élethûen berendezve kitömött állatokkal. Az egyik kecske olyan pozicióban volt mintha ugrott volna a szikláról és épp csak az elsõ két lába ért le.
Benedek, izgatottan: nézd Panni azt a kecskét, ott a lába még futva van.
08/23/2009 22:30:44 --
Panni történet:
Esti lefekvéskor, pizsama nadrág helyett egy kis szoknya(sosem használt) volt rajta. Betakarásnál vettem észre.
A: miért ez van rajtad ?
Panni: mert nem láttam hogy szoknya mikor választottam, de ha már itt vagy igazán lecserélhetnéd egy nadrágra!

08/15/2009 21:44:48 --
Peti mondta:
Tatával úszkáltak a Tisza tóban. Mama közeledett úszva feléjük.
Peti: jaj, nézd jön egy fóka! Kapjuk el, itt az ebédünk!

08/15/2009 20:22:42 --
Peti mondta:
Egy hét távollét után, Tatával nagy az egyetértés:
Tata, én már nem vagyok az unokád. Nagyfiú vagyok és a barátod!

08/15/2009 20:21:05 --
Panni mondta:
Megfájdult a karom. Anya, valahogy vissza kéne szerezzük a nemfájást!

08/06/2009 08:31:19 --
Panni történet:
A fehér mûanyag wc ülõkét kicseréltük fekete fa ülõkére.
Panni: Anya, ez nekem nem tetszik cseréljük vissza még gyerekkoromban!
Három nappal késõbb:
Anya, ez az ülõke mikor kopik el? mert akkor visszacserélhetnénk fehérre...

08/06/2009 08:28:26 --
Peti mondta:
A: Elmegyünk ma a repülõtérre
Peti: Jóó,és menjünk a helikoptertérre is!

08/04/2009 13:14:01 --
Panni mondta:
Kérek a szörpimbe jégtömböt!

07/24/2009 01:02:21 --
Panni mondta:
Strandolás
Peti minde szemébe került csepp víznél szaladt ki a partra törölni a szemét.
Anya: Peti, töröld ki a vizet a szemedbõl a kezeddel, így ni. Nem kell mindig törölközõ
Panni, vigyorogva: ráadásul a kezünk mindig kéznél van :)

07/22/2009 22:37:12 --
Peti mondta:
A mesében a graffaló (barna szörny) megijeszti a baglyot.
Peti: Anya, miért ijedt meg a bagoly?
A: mert azt hiszi meg akarja enni a graffaló
P. Anya, megmondjam mit hisz a graffaló? azt hiszi hogy a bagoly pizza

07/22/2009 22:34:31 --
Peti történet:
Apa: Peti, milyen színű a graffaló?
Peti: olyan színű. mint a barna medve
Apa: és a barna medve milyen színű?
Peti: hááát azt nem tudom

07/22/2009 22:32:35 --
Panni mondta:
Pattogtatta a labdát.
Apa, elfáradtam, pattogtatnád helyettem!

07/22/2009 15:20:50 --
Peti mondta:
Az autóban osztogatták egymásnak a ropikat:
Nem egyet! Kétet kérek!

07/22/2009 15:20:02 --
Peti történet:
Zöld tojás
Ebédeltünk, kitettem Petinek a tükörtojást; csak a fehérjét , mert a fõtt tojásnál csak azt szereti. Nem ízlett neki, ezért adtam egy falás sárgáját is.
Anya: Itt van kóstold meg a sárgáját
Peti: nem szeretem, csak a zöldjét!

07/17/2009 22:31:45 --
Peti történet:
Színek
Peti még nem nevezi nevén a színeket. Nem is tanítottuk rá eddig, most kezdett egy kicsit zavarni, hogy fogalma sincs arról melyik a piros, a zöld stb.
Elkezdük hát az okítást.
A: Peti ez az autó milyen színû?
P: ???
A: olyan színû mint a fû, az milyen?
P: ???
A: Zöld
Ezt megismételtük különbözõ színekkel, aztán ez lett belõle:
A: Peti, ez a poló milyen színû?
Peti: Hát ez a póló, olyan színû mint a szobában a szõnyeg!
Megj. a "hát" -nak külön Petis kiejtése van. mély öblös hangon, kicsit így hangzik "haaáát" és érzõdik hogy ezalatt még kcisit gondolkodik hogy milyen huncutságot mondhat.

07/17/2009 22:21:04 --
Zsuzsi mondta:
Putyika (= cipõ)
Régi szó, most sikerült megfejtenünk. Ebben segített az, hogy Zsuzsi naponta többször elõveszi a cipõjét hozza hozzánk a kezében hangos "putyika" kiáltásokkal. Vagy leül a földre valamelyikünk cipõje, papucsa mellé és becézgetve próbálja a lábára húzni.

07/17/2009 22:17:11 --
Panni mondta:
Anya, mi lenne, ha egyszer a tyúkanyó még ülne a tojásokon és nem venné észre, hogy a csibék már kibújtak. Jól megcsípkednék a fenekét. "Jaj , mi ez? szúr a fû, vagy mi?" -ezt kérdezné biztosan.

07/17/2009 22:14:52 --
Fogmosás
Fogmosáskor megmossuk a fogakat elõl hátul lent fent aztán CSÍÍÍZ és ezalatt az elülsõket is jól megdörzsöljük. Általában a gyerekek mossák maguknak, a végén én még rásegítek egy kicsit.
A: Peti, nyisd a szád megmosom fent, most lent, most mond, hogy csíííz
Peti: Anya, én már csízeltem!

07/17/2009 22:11:10 --
Peti mondta:
Tûnõdés
Lovaskocsiztunk a gyerekekkel. Petivel épp a kocsis mögött ültünk, miközben így elmélkedett magában (Peti, nem a kocsis): Mit csinál a bácsi? Vezeti a lovakat? Akkor miért autók vannak a pólóján?

07/16/2009 12:52:33 --
Peti mondta:
Párbeszédek
Csabi: ez minek a háza? (ház alakú madáretetõ a kertben)
Peti: hát, a madaré!

Csabi: mi ez? hogy mûködik?
Peti: úgy, hogy megnyomod a gombot és akkor forgik!

07/13/2009 22:40:54 --
Peti mondta:
Anya, esik az esõ és hullámzik(villámlik)?

07/13/2009 22:40:01 --
Peti történet:
Peti újabban nagyon aggódik Zsuzsi testi épségéért. Rögtön szól, vagy elveszi tõle ha a szájába játékot tesz. A szobában gyakran kutat apró tárgyak után és nyaggat, hogy tegyem magasra, nehogy Zsuzsi elérje.
Panni is nagyon vigyáz rá. Õ Petire is mindig figyel és segíti.
Persze ha jól kell helyezkedni egy izgalmas játék, hintázás, finom falat érdekében gond nélkül fellökik egymást.

07/13/2009 22:35:01 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi szavak: brú(nó),(n)em,ig(e)n,Pam(Panni),Pepe(Peti), (z)oltán.
Legújabb játéka, amit nagyon élvez, hogy kérdezünk tõle (Zsuzsi finom volt: kérsz még? stb) õ meg sûrûn bólogat a fejével. Rájött , hogy ez nekünk is nagyon tetszik, ezért bármikor szívesen bólogat, huncut szemekkel, ha megkérjük rá.
Régebbi kedvence, hogy valaki sikítani kezd (általában Peti és általában evés közben) õ meg visszasikít. Ezt bármeddig folytatnák, ha rajtuk múlna.

07/13/2009 22:30:54 --
Zsuzsi történet:
Imádja a kutyákat.Nagyokat nevet ha kutyát (tyúkot -csak az ritkább) lát. Ha messzirõl kutyaugatást hall, rögtön felfigyel rá és szól nekünk is (vaf vaf). A legnagyobb sírásból is megvigasztalódik, ha kutyát mutatunk neki.

07/13/2009 22:28:53 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi kb egy hete elindult egyedül, kapaszkodás nélkül. Nagyon élvezi, egész nap megy ide-oda. Kis vedret vagy táskát szorongat, tesz bele játékot elviszi, felviszi, leviszi...Ha kézenfogjuk úgy nekiiramodik szinte nem is éri a lába a földet.
Állandóan kint lenne... ha Mama érkezik veszi a cipõjét és lóbálja, hogy adjuk rá mert menne ki...
Néhányszor éjszaka felsírt és ahogy ölbe vettem kiadta az utasítást (kar magasban), hogy menjünk le, ki egészen az udvarra. Nehezen lehetett meggyõzni, hogy éjszaka nem lehet.

07/13/2009 22:21:58 --
Esti beszélgetés
Peti: én szeretném megnézni a háromfülû nyúlt amelyik biciklizik.
Panni: Mit szeretne Peti?
A: megnézni a háromfülû nyúlat, amelyik biciklizik
Panni: az nem háromfülû te buta, hanem kockásfülû! Azt mond: szeretném megnézni a kockás fülû nyúlt!
07/13/2009 22:18:07 --
Peti mondta:
Panni:...akit elkapnak az a záptojás...Peti te vagy most a záptojás!
Peti: nem én nem vagyok zsáktojás!

07/12/2009 09:23:28 --
Panni mondta:
Anya, Peti bántszavat mondott!
A: ???
Panni: az azt jelenti, hogy azt mondta nekem, hogy buta.

07/10/2009 19:44:14 --
Peti mondta:
Mamával gyomláltak a kertben. Peti nagyon lelkes volt, hamar megtelt a kisveder gyomokkal.
"Nna, gyere Mama most vigyük hátra a gyomlákat!"

07/09/2009 11:01:49 --
Peti mondta:
Anya, kérek mazsoládét!

07/05/2009 23:51:32 --
Peti történet:
Esti lefekvés, nyûglõdés.
Anya fogd meg a kezem! a másikat is! (Anya egy egy keze Peti kezeit fogja) a lábam is!
Anya: Peti, nincs több kezem!
Peti: jó akkor a lábam bedugom ide...

07/05/2009 23:47:50 --
Panni mondta:
Hejjj!Panni: Hány óra van?
Anya: Öt
P: 15?
A: Nem, öt.
P: Miért?
A: Mert ennyi az idõ?
P: miért öt, miért nem 15?
A (nevelõ szándékkal): Panni, hány füled van?
P: kettõ
A: miért kettõ?
P: mert így volt hely!

07/01/2009 22:52:14 --
Peti mondta:
Peti hány lábad van?
Peti: KÉT!

07/01/2009 02:08:00 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi úgy gondolta éjjel 1kor, hogy többet nem alszik. Határozott mozdulatokkal levezényelt az elõszobába a kutyához (aki bent alszik a vihar miatt): pa pa - nagyon örültünk a kutyának. Most vígan ül az ölembe, mondogat és játszik egy ecsettel, lassan fél3...

07/01/2009 02:04:42 --
Panni mondta:
P: Anya, mik azok a betyárok?
A: A betyárok régen az erdõben éltek és stb stb
P: Akkor mindig nézték, hogy nincs-e bennük kullancs?

07/01/2009 02:03:17 --
Peti mondta:
Vásárhelyi csárdában 2
Anya énekeld a betyárost, de ne mond, hogy ecetég!

07/01/2009 02:01:24 --
Peti mondta:
Anya, te Anya vagy? És itt laksz velünk?

06/22/2009 20:37:20 --
Panni mondta:
Anya ezt itt kösd össze, a fejem végetérésénél!

06/22/2009 20:36:39 --
Panni mondta:
Mamáéknál
Anya: Gyertek, indulunk haza!
Panni: Neeem, én itt hagyom magam!

06/18/2009 22:22:11 --
Peti történet:
Kedvenc dalunk mostanában a "Vásárhelyi csárdában ecet ég a lámpában..."
Peti: Anya, mi az a necetég?

06/18/2009 22:20:27 --
Peti mondta:
Görkorisokat látott: Anya, olyan cipõt vegyünk, amelyik megy magától!

06/17/2009 12:11:41 --
Peti mondta:
Peti az apja szerszámait pakolja jobbra balra a szobában amikor sistergés hallatszik a konyhából.
Kikiált: Anya, kiszaladt az enni?

06/17/2009 07:18:28 --
Zörög a sárhányó
Peti: vigyázz Panni mert ebben van mag!
Panni: Peti, tudom, nem mind mondogasd
Peti: Jól van, csak azért mondtam, mert van benne mag.
06/17/2009 07:17:15 --
Peti mondta:
KÁVÉ
P: Anya, velem kávézzál, ne Apával!
A: Én szeretem Apát és szeretek vele kávézni.
P: És engem nem szeretsz?
A: De igen, nagyon szeretlek
P: NNA akkor velem kávézzál!

06/14/2009 23:00:34 --
Zsuzsi történet:
Földbeharapás
Zsuzsi nem követi a család gyerekhagyományait - nem kezdett el 1 évesen önállóan járni. Egy- két hete, ha foglalt mindkét keze ellépeget néhányat egyik foteltõl a másikig. Ma kirándultunk a közeli erdõben, és büszkén mutogattuk Zoltánnak, hogy Zsuzsi már egyedül is lépked : két lépés után szegényke hasra vágódott és harapott egy nagyot a földbõl. Mire felemeltük, megpuszilgattuk már mosolygott - néha eszik homokot, az erdei föld íze ismerõs lehetett :)

06/14/2009 22:55:36 --
Peti történet:
Fûnyírás Peti mikor kicsit fáradtabb, nem kedveli a fûnyírást. A kert felénél tartottam mikor megkért (könnyes szemmel ordított), hogy hagyjam abba. Felvettem az ölembe és együtt nyírtuk le a hátralévõ részt. Mikor befejeztem leállítottuk a fûnyírót, letettem a földre felsóhajtott: Jaj, hogy elfáradtam!

06/08/2009 07:51:17 --
Panni mondta:
Panni: Anya, szervezhetünk itt alvós bulit?
A: Igen, de ahhoz kell valaki aki itt szeretne aludni.
P: Igaz! Tata aludj ma nálunk, alvós buli lesz!
Tata: Pannikám én szívesebebn bulizok a saját ágyamban.
P: De Tata...
Tata: Tudod amikor Apa nincs itthon nálatok szoktam aludni, most nem szeretnék
Panni: Apa, elmennél három napra, úgy hogy ne aludj itthon?

06/06/2009 23:17:41 --
Peti történet:
A fagyizó kertjében lehet hintázni. Amíg mi az asztalnál ültünk, Peti a gombóc fagyijával hintázgatott. A vendégek közül többen is drukkoltak hogy ne boruljon ki a fagyija, mivel folyton lefelé állt a tölcsér a kezében. Kértük hogy egye meg az aszatlnál, de annyira hintázni akart, hogy végül békén hagytuk. Pár perc múlva legörbült szájjal érkezett az asztalunkhoz, hintázás közben sikerült belenyomnia a fagyit a fülébe :)

06/06/2009 23:12:49 --
Panni történet:
Laci születésnapjára Panni saját ötlettõl vezérelve, egy karton dobozt kidiszített(ebbe tettük az ajándékot) színes krepp papírral, majd nagyon nagy kitartással ráírta mindannyiunk nevét (Tata, Mama, Betti, Peti, Panni, Apa, Erika, Zsuzsi). A betük nagyrészét ismerte, amit nem azt lerajzoltuk neki és úgy másolta. Az ajándék átadás után, kértem, hogy mondja el Lacinak miket írt a dobozra. Mosolyogva, halk hangon szólalt meg: " De én nem tudok olvasni!"

05/26/2009 12:05:09 --
Peti történet:
Naptejjel kentem be Pannit. Peti is ott tolakodott:
Anya, nekem is, én is kérek, ide tegyél mind a három kezemre!

05/17/2009 23:03:37 --
Peti történet:
Nándiéktól búcsuzkodtunk, Nándi mondta, hogy "Peti te gyere velünk". Petit kicsit vonzotta az autó, meg a jó társaság, de végül motyogva eloldalgott : "Én most nem megyek veletek, egy kicsit megyek Anyához, mert nagyon szeretem!"

05/17/2009 23:01:24 --
Peti mondta:
Anya: Van nekem egy Peti kincsem! és egy Panni kincsem, egy Zsuzsi kincsem és egy Apa kincsem.
Peti: és te Anya kincs vagy?

05/14/2009 22:08:26 --
Peti történet:
A: mit szóltok, hogy Zsuzsikánk 1 éves lett?
Panni: én, örülök!
A: Peti, mit szólsz, hogy Zsuzsinak ma van a születésnapja?
Peti: Igen, akkor hull a hó és a és a és a -gondolkodik- a szánkón jön a jön a hóember és hozza nekünk a szülinapot!

05/14/2009 22:06:18 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi 1 éves születésnapja
Esõs borús idõ, 11C kint, 18C bent- majd megfagytunk :)
Zsuzsi 7:30kor itta meg a reggeli tejét (Petinek hála, aki elsõként ébresztette a családot- a nagyrészét, mert Panni mormotát 9ig nem sikerült kizökkenteni az álmából, pedig nem kis hangzavarral jár egy átlagos reggel). Aztán játék következett, pár falás reggeli és már kívánkozott is vissza az ágyába (ezt onnan lehet tudni, hogy semmi sem jó, midenért sírdogál evés- ivás nem vigasztalja - ilyenkor csak az ágyikóra van szüksége, abból is csak a sajátjára, máshol aludni nem jó, ezért nem is teszi soha, pedig néha nem bánnánk).
11ig alvás, utána banán evés és játék következett. Meglátogatott Betti és segített bunkit (bunkert) építeni a nagyoknak, természetesen a nappali közepére. Eközben -hála az esõs idõjárásnak- Peti dõlt ki (hangos ordítással jelezve hogy eljött az alvás ideje), így a két kicsi aludni ment (Zsuzsi ráadást kért), Panni, Betti pedig mesét olvastak kb 100-at az AnnaPetiésGergõ-bõl.
Délután a Corába látogattunk mindannyian, egy jó kis szülinapi ajándék vásárlás reményében, ami végül nem siekrült, mert nem találtunk semmi megvételre érdemeset. De a gyerekek jót autóztak, helikoptereztek a pénz bedobós játékokon. Zsuzsi nagy érdeklõdéssel figyelte és kommentálta a plafonra aggatott lufikat. Végül óriási hangzavar közepette hazaautóztunk ("még kicsi úgyse tudja hogy nem kapott ajándékot" felkiáltással - hiába a harmadik gyerek sanyarú sorsa :) )
Este evés, Apával hintázás, birkózás, 8kor fürdés. Pizsamában családi "Boldog szülinapot "éneklés Zsuzsinak, aki ezt egy két ásítással köszönte meg, majd lefekvés és véget is ért Zsuzsink 1éves szülinapja.
A "nagyok" még 2 rész Findusz mesét megnéztek - ez a kedvencünk most, aztán 9kor õk is ágyba bújtak.

05/14/2009 21:49:46 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi ma 1 éves!
és 4 foga van, 10kg és 86cm -az utóbbi kettõt csak úgy saccoltam az érdekesség kedvéért :)
Nagyon vidám kislány; kedvenc játéka rohangálni a bõr kanapén (félkézzel fogódzkodik még) és arca esni (direkt) utána nagy nevetés. Peti lehetett a tanítómestere. Másik kedvenc játékuk a kanapéba fúrják a szájukat és úgy adnak ki hangot aztán egymásra néznek és hahótáznak, akár fél órán keresztül.
Nagyon gyorsan közlekedik négykézláb, és kézenfogva is- mindig nyaggat, hogy "sétáltassuk".
Sokat beszél, és vidáman mutogat mond ha meglát valami érdekeset, ami legtöbbszõr egy kutya. Zsuzsi szókincs :"baba, putya, piapia, apa, tata, pampam, anya, hapci " .
Alvásban élenjár a gyerekek között: este 8tól reggel 7ig alszik és utána is csak nagyon diszkréten(hangos ujjacska szopizással himmhimmhummhummmm) jelzi, hogy inná már a tejét.
Autózni nem szeret, sétálni, motorozni, homokozni igen. Rgyedül felmászik a hintalóra "hinta hinta hinta", a kis csúszdára, a libikóka hintára középre.

05/14/2009 21:40:00 --
Esti mese
Anya: Mirõl meséljek ma ?
Panni: A királylányról és a fehér nyusziról, amikor a nyuszi barátai vendégségbe mennek (mindig elmeséli részletesen, hogy mit meséljek).
Peti: nekem a királylányról mesélj , a fehér nyusziról és a csillogó markoloról!
04/30/2009 13:19:20 --
Gyerekek játszanak
Panni: Peti megvársz, mindjárt megyek én is veled!
Peti: most el kell mennem, szívem!

2rész
Peti: Panni jössz gurigurival?
Panni: most nem megyek!
Peti: akkor én elsietek!
04/28/2009 20:07:46 --
Peti történet:
Bátorság
Panni két éves kora óta imád Mamáéknál aludni. Most 4,5 évesen azt szereti legjobban, ha Mamával kézenfogva sétálhatnak haza. Viszi a kis csomagját a másnapi ruháival.
Peti még sosem aludt ott, hiába próbálkoztunk :).
Egy ilyen készülõdés alkalmával õ is kedvet kapott. Felvette a cipõjét, hátára a hátizsákját és indult Mamával, Pannival. Az út odáig pompásan sikerült, vidáman beszélgettek, ugrándoztak. Aztán hõs Peti belépett a házba, körülnézett és megszólalt: Anyámat akarom!

04/28/2009 20:03:29 --
Peti mondta:
Anya, mérgesen: Mondtam, hogy ne hozzátok be ezt a sok bogyót, Zsuzsi lenyelheti!
Peti: Brúnó volt!

04/27/2009 19:52:14 --
Panni történet:
Panni emberalakokat rajzol.
Panni: Peti lennél Erik herceg?
Peti: Igen, lennék!


04/27/2009 19:49:58 --
Peti történet:
Panni rajzol, Peti nézi.
Panni: Ez te vagy!
Peti: esztevagy?
Panni: Ez te vagy Peti!
Peti: Ja,ez én vagyok?

04/27/2009 16:52:46 --
Peti mondta:
Anyaaaaaa, Zsuzsi rám ömlött!

04/23/2009 17:06:44 --
Peti mondta:
Jaj, leejtettem magam!

04/21/2009 23:02:12 --
Peti mondta:
Apa: Hozzatok nekem egy fogót.
Peti: Anya, én viszem oda Apának a kapót!

04/21/2009 23:00:15 --
Peti mondta:
Ovis játszóházban voltunk.
Óvó néni: Milyen virágot ültessünk gyerekek?
Panni: Liliomot.
Mindenki, mutogatva, énekelve: Én kis kertet kerteltem,. liliomot ültettem....
Óvó néni: ültessünk még virágokat. Peti te milyet szeretnél?
Peti: autós virágot!

04/15/2009 09:48:12 --
Peti mondta:
Marci sípja
P: Anya, elénekled nekem a marcist.
A: Mit?
P: A marcist, a marci sípját!
A: Ja, igen. Öreg baka búcsúzik a századtól, elõveszi harci sípját belefúj, oly szépen szól harci sípja, a századját összehívja a marsomenti fenyves erdõ aljában.

04/13/2009 14:23:22 --
Peti mondta:
Locsolóvers Peti módra:
Nyuszi nyuszi szökdösõ
Itt van egy kicsi öntözõsfiú
Megöntözlek virágom
Ne aludj el a télen!

04/13/2009 14:22:27 --
Panni mondta:
Anya: Gyere vegyél kabátot, mert lehûlt a levegõ.
Panni: milyen furfangos ez a tavasz! Délben pólóban voltunk kint, most meg kabátot kell venni.

04/10/2009 08:42:18 --
Peti mondta:
Anya, tedd el innen a szúrós hajad!

04/09/2009 22:50:22 --
Peti történet:
Nem akart délután lefeküdni, ezért mindenféle kifogást kitalált. Többek közt azt is, hogy nem alszik el mert fél a krokodiltól, fényes macskától, medvétõl stb. Mondtam neki, hogy ne féljen mert ott az ágyrács (egy leesésgátló ami, levehetõ) és attól nem tudnak az ágyába jönni. Ez nagyon megnyugtatta. Azóta kb 2 hónap telt el, de lefekvéskor mindig ellenõrzi hogy ott van-e a rács. Az elején így, motyogva: "jön a medve, ott van a rács? ott van , akkor jó", mostanában csak egy pillantással, szó nélkül ellenõrzi. Ha nincs akkor szól " Anya, nincs ott a védõm".

04/09/2009 22:42:53 --
Peti mondta:
Bicikliszerelés közben Zoltánnal:
P: Az mi?
Z: harapófogó
10perccel késõbb
P: Nekem is kell az a szájkapocs.

04/09/2009 22:41:12 --
Panni mondta:
Ha szûk a ruha meg kell nyúlasztani!
Ha nem nyúlós anyag, akkor csináltatni kell eggyel nagyobbat.

04/06/2009 22:29:10 --
Peti mondta:
Zsuzsit tanítgatjuk lemászni a bútorokról, mert a felmászás természetesen megy magától, de a lefelé jövetel kiszámíthatatlan: Lábbal, lábbal!
Már õ is mondogatja mikor indul le és épp eszébe jut, hogy hogyan kell.
Egyik nap hallom Peti hangos drukkolását,a szobából:
Zsuzsi fejjel, fejjel!
Megj.ezt hallván elég gyorsan beértem hozzájuk :)

04/06/2009 22:26:06 --
Panni történet:
Bekrémeztük a kezét fürdés után, mert kicsit száraz volt. Leakarta mosni, de lebeszéltem róla.
Fél órával késõbb lefekvéskor befalja az ujját majd kiveszi és mutatja:
Anya, én ezt szoktam szopizni!
A: És?
Panni, szomorúan: És most nem olyan ízû!

04/03/2009 23:30:58 --
Peti történet:
Lefekvéskor hirtelen nem talált senkit a szobában.
Anya, anya gyere , hol vagy?
Mikor rám talált: Nem találtam lent Anyámat, Apámat, Zoltánomat. Nem láttam itt se, ott se.

04/03/2009 09:16:52 --
Panni mondta:
Anya, rettentõ dolgot láttam, amikor a kincsesládámat felnyimtottam! Nincsenek benne csak a nagy csattok, a kicsik eltüntek !

03/29/2009 21:39:04 --
Panni mondta:
Pogácsát készítettünk. Peti hamar elunta formákkal a kivágást (arról hallani sem akartak, hogy csillag, hold, virág stb formák helyett szürke mezei pohárral szaggassuk a tésztát pogácsa alakúra) és elkezdett kígyószerûségeket készíteni. Végül kettõt betett a tepsibe: ez az oroszlán és ez a bácsi.
Panninak is megtettszett az ötlet: Anya, én is inkább lényet csinálok!

03/29/2009 20:37:06 --
Peti mondta:
Apa hátáról, lazán: Brúnó, ülj törökülésbe!

03/24/2009 17:00:26 --
Peti történet:
Apa, Peti pirítóst esznek hagymával. Peti imádja a hagymát.
P: Apa, kérek még szalonnát!
A: Ez nem szalonna Peti, hanem hagyma!
P eszik eszik, elfogy a hagymája: kérek még szalonnát!
A: Peti, itt nincs szalonna, ez hagyma!
P: Jó, akkor kérek még hagymaszalonnát!

03/23/2009 21:33:17 --
Zûrzavar
A gyerekek nagyon szeretnek gyurmázni,sóliszt gyurmával ( só, liszt, víz összegyúrva). Peti végre megértette, hogy amikor nagy tálban fehér porokat vízzel keverek, utána gyurmázhat.
Aztán elkezdtünk pogácsát és egyéb tésztaféléket gyúrni, sütni velük. Peti boldogan várta, hogy gyurmázhasson. "Peti, ez nem gyurma, ebbõl enni való lesz. majd segíthetsz kivágni a formákat". Peti: "Jó, anya, nem gyurmázok!"
Legközelebbi sólisztgyurmázás: "Anya, sütünk pogácsát?" (ugyanazt a kék tálat használjuk)
A, Panni: "nem Peti, gyurmázni fogunk!"
Szegény Peti, már csak szótlanul lesi, hogy mi következik...letett arról , hogy megértse a szisztémát :)
03/23/2009 18:00:15 --
Beszélgetés
Peti: én kicsi vagyok , te meg nagy
Panni: igen, te kicsi vagy én meg nagy
Peti: nem, te kicsi vagy én meg már Zoltán
03/23/2009 10:42:50 --
Peti mondta:
Anya, kérek szörpit, mert nagyon fáj a lábam!

03/23/2009 10:42:03 --
Peti mondta:
Gyurmáztunk. A régi gyurma beleszáradt a formába.
A: Add csak Peti, kikaparom belõle.
Peti, 10 perc múlva: Anya gyere újra kapáld ki!

03/21/2009 08:35:21 --
Peti történet:
Átváltozás
Útlevelet csínáltattunk az okmányirodában. A fényképezés gyorsan ment (fejenként 3 próbálkozásból és székrõl leesésbõl, sikerült eltalálni a gyerekek arcát egészben), ameddig a papírokat készítették Apa a három gyerekkel kiment a lépcsõházba. Zsuzsi viszonylag békésen nézelõdött az ölében, Panni az új csattjait rendezgette, Peti pedig megpróbálta kézzel , lábbal, fejjel, hangos csatakiáltásokkal kitörni az ajtó üveget. Aztán sikertelenségén felbõszülve szétszórta Panni kezébõl a csattokat, ezért kapott egy nagy fülest. "Én kicsi baba vagyok brühüm brühüm ölödbe ölödbe.."
Így történt, hogy mire kiértem, Peti mint egy áldott jó gyerek feküdt az apja karjaiban (Zsuzsival, -kész erõbróba) és békésen mosolygott.

03/21/2009 08:28:33 --
Panni mondta:
Panni nem nagyon hagyja magát faggatni. Különösen ha az apja kérdezi valamirõl.. szándékosan mást válaszol, vagy azt hogy "nem mondom meg", gyakran "bosszantják" egymást.
Reggelinél:
Apa: Mit szoktál ebédelni Petra néninél ? (az oviban, ahol Petra néni németül beszél a gyerekekkel)
Panni: Nájnlevest!

03/21/2009 08:02:35 --
Peti történet:
Peti és a színek
Nem ismeri a színek nevét, de nagyon jól tudja (Panni révén), hogy vannak lányos és fiús színek. Ezt sosem téveszti el. Panni épp kinőtt a lányos korszakából (két évig csak sárga,narancssárga,rózsaszín gyerektányérokból, poharakból evett,ivott), már megkönnyebbültünk és kezdtünk lazulni. Panni nem vol titthon, Petinek nyújtottam sárga pohárban a vizet "Anya, ez pankás pohár, nem kérem\'" és azóta a megdöbbentő perc óta nem iszik/eszik csak fiús színű pohárból/tányérból.
A jelző lámpás játékban nem pirosra állnak meg és zöldre indulnak a vonatok, hanem pankás és petyás színre :)

03/21/2009 07:55:40 --
Peti történet:
Peti mint középső gyerek hamar kitalálta, hogyan részesülhet a kicsi és a nagygyerekség előnyeiből egyaránt. Nem bízza a véletlenre, mindig tudatja, hogy mihez tartsuk magunkat.
Most kicsibaba vagyok! Ilyenkor ölbe kell venni, puszilgatni, kényeztetni.
Nagyfiú vagyok!ilyenkor segít cipelni a csomagokat, fúr farag, oroszlánra vadászik, "felnőtt"pohárból kér inni.

03/21/2009 07:43:50 --
Zsuzsi történet:
A lépcsőfeljáratot elzártuk, mert Zsuzsi imád lépcsőzni. Ha észreveszi, hogy szabad az út, rögtön indul felfelé. Fel is mászik ügyesen, csak félünk nehogy visszaforduljon, mert az a részt fejjel lefelé tudja még csak.
Villámgyorsan mozog négykézláb. Mindenre felmászik, mindenen átmászik. A gyerekszoba az egyik legveszélyesebb hellyé változott számára, mert felmászik a gyerek ágyakra, aztán meglát valami érdekeset a földön és már bukfencezik is lefelé (kevésbé elegánsan mint ahogy felmászott).

03/21/2009 07:36:41 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi növeszti a negyedik fogacskáját.
Néhány napja nevén szólítja a kedvenceit, amikor jókedve van : apaapa, mamma, tata, pa(nni), pe(ti)és kihívóan mosolyog közben.

03/20/2009 14:02:45 --
Panni mondta:
Petiről: Kiváncsi vagyok mi lesz ebből a vásott kölyökből ha megnő.

03/14/2009 22:48:02 --
Peti történet:
Esti fáklyás felvonulás, Peti hátizsákban ült Apa hátán.
A: Peti, nem fázol?
Peti (mindig bõvített mondatban válaszol a legegyszerûbb kérdésre is): Nem fázom, mert fogom a kezmbe a zászlót!

03/14/2009 22:45:43 --
Peti mondta:
Apa, bosszantotta Petit, hogy nyomogatta a orrát.
Peti: Apa, ne pattogasd az orromat!

03/14/2009 22:32:25 --
Peti mondta:
Szia Laci, gratulálom hogy itt vagy!

03/14/2009 22:31:06 --
Peti mondta:
Reggel 6kor mesét olvastunk, hogy ne ébressze fel a többieket. Egyszercsak hozzámbújik: "Anya, úgy örülök , hogy itt vagy velem"

03/14/2009 22:29:37 --
Peti mondta:
Ruhákat teregettem. Peti odatolta a széket és felmászott õ is teregetni: Anya, én segítek neked! Én vagyok a fiú, aki segít teregetni!

03/14/2009 22:27:45 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi teljesen odavan Betti Tappancs kutyájáért. Nagyon élvezi nézni ahogy ugrabugrál.
Rögtön észreveszi, ha a kutyáról beszélünk (akkor is ha a kutyát épp nem látja) és nagy beleéléssel mondja õ is "Pappan"

03/14/2009 22:25:40 --
Panni történet:
A tavaszi napsütésben felautóztunk Laciékhoz a hegyre.
Anya: legközelebb jöhetünk gyalog is, jól esik majd ebben a gyönyörû idõben.
Panni: én majd biciklivel jövök.
A: hát biciklivel ilyen meredeken nem tudsz feljönni.
Panni: akkor kérek egy olyan biciklit ami menni tud a hegyen is!

03/14/2009 22:23:03 --
Peti történet:
Peti egyik kedvenc szórakozása, amikor az asztalnál ülünk (evés, rajzolás céljából), hogy felkönyököl az asztalra és kirugja maga alól a széket. Ilyenkor lábai lógnak a levegõben és kérlel, hogy adjuk vissza a széket a lába alá.
Panni egyik alkalommal kedvesen visszatolta a széket és ahogy Peti ráált, majd ráült be is tolta egészen az asztalhoz, odaszorítva Petit.
Peti, nem túl zaklatottan: Jaj, összegyûrtél!

03/14/2009 22:11:59 --
Peti mondta:
a szavak mestere
zászlót készítettünk a gyerekekkel; vízfestékkel kifestettük, pálcára rögzítettük.
Peti, fél óra múlva: Anya, kérem az esernyõmet!

03/08/2009 10:16:22 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi harmadik fogacskája is kibújt,két ejszaka kínlódás után.

03/08/2009 10:15:37 --
Panni történet:
A: Pannikám, olyan jó sokáig aludtál!
P: Átaludtam a villadást is?
A: ???
P: a villadást!
A: milyen villanást?
P: V I LL A D Á S T!!! Amikor az éj átbukkan nappallá!

03/08/2009 10:13:22 --
Peti mondta:
Anya, Apa rányûgött a hátamra! Segíts, lapátoljuk el innen!

03/08/2009 10:12:40 --
Panni történet:
Pannikám, ahogy estél megharaptad a szád és kicsit feldagadt. Látod, egyik fele szép vékony, a másik sokkal vastagabb.
Panni: De Anya, évekig óvtam, hogy szép vékony maradjon!

02/27/2009 13:08:34 --
Peti történet:
Peti fantáziák

Anya, ne vedd le a nadrágomat, mert megeszi a rák a fenekem.

Maradj itt mellettem, és ne engedd be a csillogós macskát (besütött a nap egy keskeny résen).

Anya, itt egy oroszlán.
Hol?
A hátadon, meg akar enni engem.

02/27/2009 12:45:11 --
Peti mondta:
A gyerekek szobájába hidegpárásító került. Peti ahányszor bekapcsolva látja, vidáman megjegyzi:
jaj de jó, gõzölög a leves!

02/27/2009 11:33:03 --
Peti mondta:
Este lefekvéskor énekeltem a gyerekeknek.
Peti vlószínüleg unhatta, mert megszólalt: Anya mondjad már azt a versed, hogy "lecsukódik már a szemed" (Én Istenem jó istenem lecsukódik már a szemem...)

02/27/2009 11:30:40 --
Panni történet:
Szépen felöltözött, zenét tett. (mindennapos, hogy "királylány ruhát" vesz föl. két -három szoknya alul, néhány ruha felül és ennek variációi). És próbálta Petit rávenni, hogy táncoljon vele, sikertelenül. Leült az ágyra és kis idõ múlva tûnõdve megszólalt: Én ezt nem értem; senki nem akar velem táncolni, pedig szép vagyok ... és kedves.

02/27/2009 11:27:16 --
Peti történet:
Jöttünk le a lépcsõn, Peti elöl én meg Zsuzsival a karomon mögötte. Egyszercsak megállt, félrehúzódott a szélére.
Anya: Peti menj tovább, mert sietek!
Peti: Megyek, csak megvárom hogy elmenjen a krokodil.

02/24/2009 07:41:16 --
Panni mondta:
Anya, a kisfiad nem fogad szót!

02/24/2009 07:40:47 --
Peti mondta:
Anya, sír a kicsi babád!

02/23/2009 11:29:08 --
Peti mondta:
Kötõhártyagyulladás, Peti szeme beragadt reggelre, nem tudta kinyitni: Segítség anya, nem látok ki!

02/20/2009 14:52:11 --
Peti mondta:
Sajtos tészta. Panni reszeli magának a sajtot.
Peti: én is vakarnék egy kis sajtot!

02/18/2009 09:08:22 --
Peti történet:
Véletlenül leöntöttem vízzel. Nem is vette észre.
A: gyere cseréljünk nadrágot, mert ez vizes lett.
P:Miért mi történt vele?
A: leöntöttem egy csupor vízzel
P: akkor egy csupor vizes a ruhám?

02/17/2009 21:03:45 --
Peti történet:
Hajnalban Peti egy síszemüveggel a fején érkezett az ágyunkba.
Peti: Anya, ez mi ?
Anya, félálomban: búvárszemüveg.
Peti: ez nem búvárszemüg, ez síszemüg!

02/16/2009 21:16:44 --
Peti mondta:
Anya kilátszik a lábujjad a zokniból, olyan mint a kárókatonának.

Ül a tó partján károkatona,
odamegy a pelikán, távoli rokona.

02/16/2009 21:15:16 --
Panni mondta:
Orrfújáskor bedugult a füle.
Anya: hát igen az elõfordúl, hogy bedugul az ermber füle.
Panni: igen, ezt hívják félhomálynak!

02/05/2009 20:48:33 --
Peti mondta:
Mindenáron a kapucniját akarta a fejére húzni sapka helyett.
Anya: Peti sapkát kell venni, megfázol!
Peti: Anya, ez nagyon sapka!

02/01/2009 10:03:36 --
Peti mondta:
Kabátot adtam rá, a kabát újjából nem bukkant elõ a keze.
Peti: jaj, nem lát ki a kezem!

01/27/2009 12:12:14 --
Reggel 6kor elindultunk síelni. A gyerekek még aludtak, Mama jött át vigyázni rájuk. 8kor Panni, peti kézenfogva jöttek ki a szobájukból (mindig az ágyunkhoz jönnek elsõre, de egyenként, kb 30per eltolódással).
Este megkérdezte: Pannikám, hogy hogyegyszerre jöttetek ki a szobából reggel?
Panni: úgy, hogy én felébredtem, láttam, hogy Peti is ébren van és megkérdeztem, hogy Petike jössz velem ki? És akkor megfogtam a kezét és együtt kisétáltunk.
Mama mondta: Peti meglepõdött, hogy nem minket lát. Panni, akinek elözõ este mondtuk, hogy síelni megyünk, rögtön felvilágosította: Anyáék síelni mentek, este jönnek haza, addig mama vigyáz ránk. Ne búsulj.
01/27/2009 12:08:08 --
Peti mondta:
Beütötte a fejét.
Peti: Anya beütöttem, puszild meg.
A: jó nagyot szólt, hogy tudtad ennyire beütni?
Peti: úgy mint a kutya!

01/25/2009 18:32:24 --
Panni történet:
Több boltba benéztünk a gyerekekkel... Peti mindehol átrendezi a polcokat; Panni megy mögötte és szó nélkül rendezgeti vissza. Néha egy egy kedves megjegyzést tesz, amiben érzõdik egy kis helytelenítés "Petike, te mindent rossz helyre teszel"

01/25/2009 18:29:42 --
Peti mondta:
Palacsintázóban
Anya: felolvasom milyen palacsinták vannak, ti meg válasszatok, milyent kértek! Van kakaós, túrós, lekváros stb.
Panni: Én kakaóst!
Anya: Peti te milyen palacsintát kérsz?
Peti: Én? nagyot!

01/22/2009 23:17:07 --
Panni mondta:
Peti nem hagyta Pannit játszani. Ráérez, hogyan tudja Pannit legjobban bosszantani.
Panni: Ez szabálytalan gyerek, Anya! Ne éljen velünk. Miért nem küldöd el a háztól?. Nem hagy játszani.

01/22/2009 23:13:15 --
Peti történet:
Panni, Juli babáztak a kisházban, Petit kitették.
Peti: Én is be akarok menni!
Lányok: nem, ez lányos játék, nem jöhetsz!
Peti: én is szeretnék bemenni!
Majd végsõ elkeseredésében: én is lány vagyok!

01/20/2009 08:13:26 --
Panni történet:
Tatának mesél: Anyáékkal felsétáltunk a hegyre. Láttunk pincéket a földben, Apa azt mondta, hogy azok vakondtúrások. Olyan vicces az én Apukám!

01/20/2009 01:48:38 --
Zsuzsi történet:
Kibújt két fogacska. Szinte észrevétlenül. Három éjszakát nem aludtunk, láz és köhögés kíséretében, nem is gyanítottuk, hogy fogfájás lehet a háttérben. Aztán a vasárnapi ebédnél (Zsuzsi már az asztaltársaságunk tagja, kis etetõszékében) megvillant a két kincs.

01/20/2009 01:39:09 --
Peti történet:
Zsuzsival rakosgattuk egymásra az építõkockákat. Peti odajött, elvette a legfelsõt: "leköpöm". Miért köpöd le Peti?
Erre õ, nagy felháborodással:hát hogy ragadjon!
Ettõl az ötletéttõl többet nem lehetett eltántorítani, míg fel nem építette a házat, az összes kockára ráköpött, úgy tette egymásra.

01/19/2009 18:20:19 --
Panni mondta:
Kezében egy mérõszalaggal: gyere Peti mérjük meg a levegõt!

01/19/2009 13:20:04 --
Nyomtatni próbáltam, de nem jött ki a lap, egy félig rágott répa állta el az útját :)
01/19/2009 13:18:49 --
Peti történet:
Szülinapi buli másnapján
Peti becipelte a sörösládát a szobába.
Apa: Peti miért cipeled azt a nagy ládát?
Peti: azért mert nehéz

01/17/2009 22:21:08 --
Panni mondta:
Kenyérsütõ 2
A kenyérkészítés alatt beszélgettünk Pannival.
P: Honnan tudjuk, hogy kész van?
A:A kenyérsütõ majd sípol. Régen kézzel gyúrták és nagy kemencékbe tették sülni-
P: és hogyan hallották mikor van kész?

01/17/2009 22:18:52 --
Panni történet:
Kenyérsütõ
Panni nagyon várta, hogy végre süssünk valamit az új kenyérsütõn. neki is fogtunk, anygon ügyesen segített.
Anya: Pannikám ezt az élesztõt kicsi darabokban tedd bele ide a vízbe!
Panni: Anya, azt bele kell morzsolni! Tudom, mert Mama tanította. Vigyázni kell, nehogy nagyobb darab beleessen. Aztán megnõ.

01/17/2009 22:15:45 --
Peti történet:
Peti nyafog, sír, nem nagyon lehet kideríteni mi baja. Megijedtem, hogy tényleg beteg, valami baja van, mert köhögött napközben.
Anya: Petikém,miért sírsz, mit szeretnél?
Peti: hogy vigyél le, ölben!
Anya. Jó, leviszlek, de mond meg fáj valami? hol fáj?
Peti, rövid gondolkodás után: Igen. fáj a lábam

01/14/2009 21:56:01 --
Peti történet:
Józsi tatával beszél telefonon: Petya vagyok és itt jól játszok Anyával és Apával (megj. Pannival játszik) és Én elmegyek a vásárba és ha jön az oroszlán akkor én jól elbújok.

01/14/2009 21:52:56 --
Panni mondta:
Apa hazahozott egy kenyérsütõt. A használati utasítás második oldalán a kenyérsütõ fényképe van, nyitott tetõvel. Ahogy átlapoztam Panni felkiáltott: Anya, a WC-s képet mutasd!

01/14/2009 21:50:36 --
Panni mondta:
Kérek wassert

01/14/2009 21:50:22 --
Panni történet:
Panni hetente egyszer oviba jár Petra nénihez. Kis családi ovi, hat gyerekkel 8.30-tól 16ig. Nagyon szereti. Petra néni németül beszél, németül olvassa a mesét, persze a lényeges dolgokat lefordítja. Panni kedvenc szavai(amit megjegyezett): bitteschön, dankeschön,laterna,wasser, einzwaidrei, tschüs

01/14/2009 19:03:43 --
Peti történet:
Panni: - Peti miért nem vagy te ekkora (akkorát mutat mint õ maga)?
Anya: - Nõ és nemsokára akkora lesz.
Peti: - Igen lettem. nagy leszek. igenis nagy leszek.

01/13/2009 08:58:31 --
Peti mondta:
Nyafogni nyafogni mindenáron:
Anya, rálépett a szúnyog az ujjamra! Nagyon fáj!

01/07/2009 21:59:58 --
Peti mondta:
Peti kedveskedve simogatja Zsuzsit : Zsu, Böbibaba Zsu - nagy mosoly (elõtte való nap néztük a Böbe baba diafilmet)

01/07/2009 19:36:26 --
Panni történet:
Visszatérõ mondása Panninak, ha nem kapja meg amit kér (édesség vagy meseolvasás, közös játék stb), csak javaslatot késõbbi megvalósításra:
De Anya az úgy nem lesz jó. Akkor már késõ lesz. Akkor már nem fogom ezt akarni.

01/07/2009 19:33:19 --
Panni mondta:
Vidám beszélgetõs vacsora:
Anya, azon elmélkedem, hogy miért vagyok én a világon

01/07/2009 19:32:04 --
Peti mondta:
Peti mesél Bettinek: ettem ma túró rudit
Anya: és mond meg Bettinek, honnan volttúró rudi?
Peti: a postásbácsitól kaptam !
Anya megjegyzése: a túrórudit Apa hozta. ha este rendet raknak a gyerekek, másnap kapnak túrórudit. és a postásunk nõ :)

01/07/2009 19:29:37 --
Peti mondta:
Álmos reggeli elmélkedés az ágy szélén ülve:
Kicsi vagyok? Nagy vagyok? hmmm nem is tudom...
Anya! Én nagy vagyok?

Bejegyzések 2008 - egyben

12/30/2008 22:52:24 --
Peti mondta:
Apa, ha nem szeretsz megrúglak!

12/30/2008 22:44:12 --
Panni történet:
Na ez találd ki
Panni folyton kérdez.Mindig mindenrõl...Zsuzsi éppen félrenyel, hátát ütögetve próbálom megmenteni, Panni még levegõt se vesz közben "Anya miért van az a fehér a fákon? Hideg van kint? miért van most tél? stb stb".
Kicsi fejében szüntelen, megállás nélkül keringhetnek a gondolatok.
Kedvencem, amikor egy korábbi , akár napokkal elõbb történt beszélgetés apró részletére kérdez rá, úgy mintha épp az imént lett volna. Komoly fejtörést okoz, de általában rájövök mirõl is beszélgetünk :)
Pl. Tegnap elõtt mesélte, hogy Juli barátnõjének a nagytestvérei Parkoló feliratot készítettek amikor õ ott volt, hogy jelöljék, a templom mögé is lehet parkolni. Két nap elteltével egyszercsak Panni: Anya, az autósok miért nem tudják, hogy oda is lehet állni?
Vagy:
Beszélgettünk az állatokról. Hogy a krokodil zöld, így nem könnyû észrevenni ahogy a vízben úszik. Két hét múlva Panni: Anya, miért nem lehet észrevenni?

12/30/2008 22:26:06 --
Peti történet:
Nyafogás 2
Autóztunk, Peti kezdte unni hátul. Adtam neki kekszet, de nem kérte. Eszegetni kezdtem, közben beszélgettünk..mikor az utolsó darabot is megettem, rögtön sírni kezdett: "Anyaaaa, megetted a kekszemet. Kérek kekszet brühüm brühüm"
Kópés, csalódott kifejezés ült az arcára, mikor elõvettem egy másik zacskó kekszet és odaadtam neki. "na most nem sírhatok tovább" -gondolhatta.

12/30/2008 22:21:24 --
Peti történet:
Nyafogás 1
Peti újabban sportot ûz a nyafogásból, panaszos sírásból. Egyértelmûen ezt jelenti "ezek állandóan ölbe hordják Zsuzskát, tennem kell valamit hogy velem is foglalkozzanak". Ha ölbe vesszük, vagy ígérünk valami kedvére valót, egy másodperc alatt átvált nevetésbe. Egyik reggel sírni kezdett, hogy beszorult a keze a fiókba. Nem vette észre, hogy figyelem. Kinyitotta a fiókot, betette az egyik kezét, a másikkal óvatosan rácsukta a fiókot, majd kicsit még igazgatta, aztán hangosan sírni kezdett:"Anya becsípõdött a kezem"

12/30/2008 22:13:55 --
Peti történet:
A földön pelenkáztam. Panaszkodni kezdett, hogy szúrja a szõnyeg:
Anya, itt szúrja (mutat a derekára és látszik, hogy nem tudja az melyik testrésze) a a a dil dúl dalalámat.

12/26/2008 22:00:23 --
Zsuzsi történet:
"babbaba babbaba babbaba" rekedt oroszlán hangokat hallatva mászkál Zsuzsi pár napja a földön. Mindent megkostól és mindenen felhúzza magát álló helyzetbe. Mikor koppanást hallunk szaladunk...van olyan szék, játékdoboz ami nem bírja a strapát, ilyenkor az esést megpróbálja kigurulni, roppant ügyesen, de nem mindig sikerül...

12/26/2008 21:56:39 --
Séta
Sétálni indultunk a gyerekekkel. Peti felnyalábolt egy nagy duplo mozdonyt, egy vagont néhány autót, a mozdonyvezetõt és "mehetünk Anya" felkiáltással indult az ajtóhoz. Meggyõztük, hogy annyi minden nem fér a kezébe, ezért belegyömöszölte a hátizsákjába. Panni: "Peti, így nem lát ki a mozdonyvezetõ!" És tüntetõen beletette Ariel babáját az orvosi táskába, melynek átlátszó az egyik oldala; el is igazgatta, hogy Ariel jól kiláthasson.
Panninál nagy kézitáska, Petin tömött hátizsák (külön küzdelem, hogy elõbb a kabátot vegye fel, utána a hátizsákot),így indultunk sétálni.
12/26/2008 21:50:07 --
Panni történet:
Orvosi felszerelést is hozott az angyal, nagy táskával. Panni azóta az orvosi táskával sétál (ha hirtelen valaki megbetegedne..) Ahányszor elhaladt Zsuzsi mellett, mindig fejbe verte vele (Zsuzsi mostanában szabadon portyázik a lakásban).
Apa: Vigyázz, mert megint fejbe verted Zsuzsit a táskával.
Panni: lá lá lá, újabb véletlen fejbe verés oda -vissza
Apa mérgesen: Vigyázz Panni, mert már tízedszer vered fejbe szegényt.
Panni leül az ágyra(miközben Zsuzsit újból útba ejti) és angyali hangon kérdezi: Apa, a tíz az sok?

12/26/2008 21:33:11 --
Peti mondta:
Mindent bele:
Miután a lábi kikukucskált, jött a következõ offenziva csomag:
1.lépés: Anyához - nem jött be,
2.lépés: vizeeeetttttt!! - kapott
3.lépés: kakiiijön,pisiiii!!!

12/26/2008 21:28:20 --
Peti mondta:
Esti lefektetési procedúra, hálózsák fel, zipzár fel, kapocs be, Peti küzd, hogy levegye, végül egy érv, hogy miért is történik mindez: a LÁBIm ki akar kukucskálni!

12/26/2008 20:56:36 --
Panni történet:
Panni építõkocka cirkuszt kapott karácsonyra. Van egy piros emberke, Porondmester. Aki a tegnapi nap folyamán számtalan cirkuszi elõadást konferált.
Ma, újra volt elõadás.
Panni: na itt a Miniszter!

12/26/2008 20:52:57 --
Esti egyetértés
A szokásos esti mesét követõen becsuktuk a gyerekszoba ajtaját (újabb kísérlet, hogy ne kétórás elfoglaltság legyen a fektetés).
Panni(az ajtónál állnak): Most mit csináljunk?
Peti: sírjunk!
Panni: ne, inkább kopogjung!
Peti: jó

12/22/2008 23:59:33 --
Peti történet:
Mézespogácsa2
A mézespogácsa alap "pihen" egy darabig a tálban, mielõtt kivágnánk a formákat. Ezalatt Peti ellógott három fém formával. Egy darabig vonatozott velük(mert remekül "ragadtak" a mágnesvégû vonatjához), aztán begyömöszölte õket a házimozi mélynyomójába. Egy doboz, rajta nagy lyuk, és ott áll a sarokban..mintha nem is létezne.
Anya: Peti hol vannak a formák?
Peti: a lyukban, kell egy elemlámpa!
Ezt a párbeszédet folytattuk még néhányszor, mire rájöttünk mi is az a "lyuk", aztán kezdõdött a mélynyomóból forma halászat.

12/22/2008 23:54:29 --
Panni mondta:
Mézes pogácsa1
Karácsonyra gyakorlás képpen, Pannival mézespogácsát sütöttünk, három héttel ezelõtt. Nagyon ügyes volt, összegyúrta egyedül a masszát, és a kivágást is õ végezte.
Ma újra készítettünk egy adagot, kicsivel nagyobbat mint a múltkor, mert nagy sikere volt.
Panni gyúrta, gyúrta, de sok volt a liszt a kicsi kezének, egyszercsak megszólal: Anya, mindig maradnak kicsi darabok,hát én így még sohasem jártam.

12/19/2008 18:26:46 --
Peti mondta:
Elalváskor: Anya, bújunk el valahova, mert itt van egy oroszlán. Itt van a hátamon.
Másik nap: Anya, itt van egy béka, a nadrágomon.

12/19/2008 18:25:23 --
Peti mondta:
Pannika, ne menj oda, mert ott vannak a tyúkok és megharapnak!

12/18/2008 21:52:14 --
Peti történet:
Mamáéknál töltött délutánt követõen:
Anya,én úgy vártam tégedet! Mert itt megverdültem!

12/18/2008 12:57:24 --
Panni történet:
A hangyák nagyon szeretik nálunk az ebédlõasztal alatt. (nem értem miért :)
Panni: Anya, veszek egy ilyen papírtörlõt, mert hangyákatt látok, megfogom õket.
Kicsivel késõbb: Anya, nem sikerült, túljártak az eszemen. Segíts, tedd ki a szûrüket innen.

12/18/2008 12:51:23 --
Zsuzsi történet:
A gyerekek fennt "sátoroztak" a gyerekszoba elõtt. Ami azt jelenti, hogy az összes játékot kihordták oda és ültek a közepébe. Ez különösen Zsuzsinak tetszett. Mivel szép csendbe játszottak, szóltam Panninak kiáltson ha baj van, én lemegyek ebédet készíteni.
Egyszer hallom: "Anya, Zsuzsi bajba került!"
És tényleg: fejjel beleesett a kisböröndbe :) (ami a sátorozás kellékeként szintén a kupacban hevert).

12/03/2008 21:21:25 --
Panni mondta:
Anya, tudtad hogy van olyan majom, hogy piros seggû pávián? Mond, annak milyen színû a kakija?

12/03/2008 18:28:44 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi néhány napja egyedül feláll a járókába, kiságyba, ill. egyéb megragadható tárgyba kapaszkodva. Leülni már nem tud, ezért vagy áll ameddig "megmentjük", vagy eldõl mint egy zsák. Mindkét esetben sírás a vége.
Az elalvás is nehezen megy azóta, valami belsõ kényszer hatására állandóan felkapaszkodik, mint egy kis paprikajancsi :)

11/26/2008 08:08:54 --
Peti mondta:
A: Itt a szörpid, Peti
P: Köszi Anya, anyaros vagy!

11/26/2008 08:07:51 --
Peti mondta:
Anya, ez is szomorkod?

11/24/2008 21:24:19 --
Panni mondta:
Egy hasfájós , nyûgös estén:
Panni:Anya, vetítsünk diafilmet.
A: Panni késõ van már, inkább mond, hogy mit kíván a pocakod enni vagy inni, aztán aludjunk.
P: a pocakom azt kívánja csak, hogy vetítsünk.

11/24/2008 21:22:28 --
Peti mondta:
Peti: Anya k(r)ajzolj nekem rendõrautót!
A: Jó, itt van
P: gyerekek is legyenek benne
A: a rendõrautóban, gyerekek?
P: Igen, rendõrgyerekek.

11/24/2008 21:20:55 --
Panni mondta:
... amíg nem halt meg egészen, addig vigyázott a gyerekekre...

11/14/2008 19:57:27 --
Panni történet:
Panni a család jelmeztervezõje. Pillanatok alatt jelmezt készít az itthon rendelkezésre álló anyagokból.
Ma katicák voltak Julival; kartonból fél óra alatt (nagy kitartással) szárnyat, fejet, csápot festettek és kivágták, nagyon jóra sikerült.
Készített már színes krepp papírból királylány ruhát magának; leereszkedett unikornis lufit szétvágva, lovacska jelmezt; fel nem fújt lufikból és törölközõbõl díszes szoknyát.

11/14/2008 19:52:33 --
Zsuzsi történet:
Fél éves korára Zsuzsinak már kétszer kellett levágnunk elõl a hajából, hogy ne lógjon a szemébe. Hátul kicsi copfba köthetõ :)

11/14/2008 19:51:17 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi feltornázza magát négykézlábra és úgy ringatózik elõre-hátra.

11/08/2008 22:26:14 --
Peti mondta:
Épitõkockákkal játszott, egy tornyot készített, ami felborult: kicsi kocka, miért vagy szomorú?

11/08/2008 10:58:05 --
Panni mondta:
Panni mesél az IKEA katalogusból: mese a nyusziról, a rókaról és a törmelékről.

11/06/2008 21:56:44 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi nagylány, már gyors helyváltoztatára is képes a talajon, A járókában pár perc alatt elunja magát, hacsak nincs valami hangos testvér produkció amit nézhet. Kedvence, amikor a szobájába a földre teszem. Egy kis kosárba vannak a játékai, odakúszik (vagy inkább forog pörög maga körül) kiborítja és mindegyik játékot megrágcsálja.

11/06/2008 21:54:09 --
Peti történet:
A kertben hintázott és észrevett a földön egy hagymát. "Anya, a hagyma is kell hintázzon" és a kezébe kérte.

11/06/2008 21:41:50 --
Panni mondta:
Anya, imádkozhatok amíg odaérünk?
Mi Atyánk ki vagy a mennyekben, a mi kenyerünket ad meg nekünk, hogy lakomázhassunk. Vigyázz Anyára, Apára, ránk, a házunkra, ha valaki be akar menni küld el idegen országba, ha tudod. Ha nem az se baj, mert a kutya is tud vigyázni a házra, nagyon jó a szaglása.

11/06/2008 21:39:06 --
Peti mondta:
Peti nagyon szeretett volna Zsuzsi ágyába feküdni.
A: Nem mászhatsz be, mert ott fekszik Zsuzsi
P: de, de belemászok a fekszébe!

11/06/2008 21:37:45 --
Peti történet:
Peti vacsora közben tüsszentett egyet, aztán törölgetni kezdte az órrát és szemérmesen mosolyott közben: Anya, nózikáltam!

11/06/2008 21:36:19 --
Panni történet:
Egyik kedvenc szórakozásunk a szomszéd tyúkok etetése. A nyár folyamán a fekete tyúkok barna tyúkokra cserélõdtek. Megbeszéltük Pannival, hogy a feketéket Ferikéék megették (kicsit féltem, hogy ez rosszul érinti, de nem zavarta...).
Panni: és ezek a barnák miért vannak itt? Várják hogy feketedjenek?

11/06/2008 21:32:58 --
Panni mondta:
P: Anya, te szereted a vadkörtét?
A: Igen
P: és a vadbanánt?

11/04/2008 22:14:20 --
Peti mondta:
Répa pucolást nézi elmélyülten.
P: az a héja?
A: Igen
P: miért kell levenni a héjákat?

11/04/2008 22:12:16 --
Peti mondta:
Teakészítés közben, Peti áll a kisszéken a konyhaszekrénynél: én ezt a citromot addig lenyelem (=nyalom)

11/04/2008 22:10:10 --
Panni mondta:
Apa, ma nektek álmodtam (felkelés utáni beszélgetés). Petinek egy barna verdát, neked egy kék verdát; Anyának egy szál rózsát, magamnak Arielt.

11/04/2008 22:07:50 --
Peti mondta:
Légy mászkált a falon.
Peti: nézd Anya, pókháló.

10/16/2008 14:10:45 --
Peti történet:
Csabi barátjával játszodtak bújócskát.
Peti: Ide bújjál, itt megkereslek jó?
Csabi: Jó
Peti (számol): egy kettõ öt ugorj egérre megyek! Hol van Csabi? Itt van! és boldogan "megtalálja" ott, ahova bújtatta. Aztán szerepet cserélnek és folytatják :)

10/16/2008 14:07:32 --
Panni történet:
Peti állandóan lehúzza a zokniját és nehéz rávenni , hogy ezt ne tegye (különbözõ 5leteink vannak az ösztönzésére).
Reggeli beszélgetés:
Anya: már megint lehúztad a zoknidat,milyen zoknit kéne én rád adjak?
Panni: olyant ami öltözik magától; ha leveti, vissza húzza magát. Vagy olyant ami megharapja a lábát amikor leveszi. :)

10/14/2008 09:57:17 --
Micimackó
Panni (2évesen): Mickó
Peti (2évesen): Micki mackó

10/14/2008 09:56:04 --
Panni mondta:
Bevásárlás
Anya: Veszünk medve sajtot is.
Panni: Anya, tehén sajtot vegyünk, ne medve sajtot.

10/11/2008 21:38:03 --
Panni történet:
Tatáék házépítésérõl beszélgettünk.
Panni: Tata, de két ágyat vegyetek, hogy a gyerekeknek is legyen.

10/11/2008 21:36:44 --
Panni mondta:
Apa, költözzünk el, vagy fessük ki a házat, mert né milyen kopott a fal. Nem szép már.

10/11/2008 21:34:42 --
Peti mondta:
Anya, nézd anygyalkák vannak az asztal alatt!
Anya: ???
Peti: hanygyalkák...hanygyák.

10/11/2008 21:33:22 --
Panni történet:
Panni "óvodába" jár, hetente egyszer, Petra nénihez. Ez egy családi napközi, ahol 6 gyerek van egyszerre , és reggeltõl délutánig, rendes evéssel , alvással.
Nagyon szereti, elsõ alkalommal is délutánig ottmaradt és egyszer sem jutott eszébe hogy hazajönne. Mikor érte mentem, kicsit szomorkodott, hogy el kell jönnie.
Piros tojás a jele - ezt választotta.

10/11/2008 21:29:16 --
Peti mondta:
Diót törtünk, Peti is szerette volna kipróbálni:
Anya kérem a kapalácsot, a kapalá..a kalapot ...a kalapácsot.

10/11/2008 21:27:45 --
Peti történet:
Peti becézgeti Zsuzsit, egyszer azt halljuk: bazsu. Bazsu? mi az Peti?
Peti: hát baba zsuzsi

10/11/2008 21:26:37 --
Panni történet:
Panni módszere Zsuzsi vigasztalásra: kedvenc könyvével beül mellé a kiságyába és mesét olvas neki. Nagyosan gondozza, mint egy kicsi anyuka.
Petit nagyon félti és segíti mindenben. Ha vásárolni megyünk, mindig viszünk Petinek is abból amit õ kap. Ha kér valamit tõlünk, kér Petinek is ( és ezzel Peti is így van). "Itthagylak Peti ha nem ülsz be az autóba" -ra Panni rögtön mondja: ne hagyjuk itt Anya, akkor én nagyon szomorú leszek.

10/11/2008 21:21:45 --
Peti történet:
"Zsuzsikám, én kics babám" "gyere, puszilj meg kicsi Zsuzsika, Zsuzsannám, drágám" - Peti általában így becézgeti a hugát. Ahogy meglátja, vagy a közelébe kerül rögtön öleli puszilja.

10/11/2008 21:19:41 --
Zsuzsi történet:
Zsuzsi már nagyon ügyesen mozog az ágyában, a járókában. Minden kiszemelt játékot meg tud szerezni. A kedvenceit maga alá gyûri és vidáman rágja..sokszor így is alszik el.
Testvéreitõl eltérõen sokat alszik és az elalváshoz nem igényel semmilyen ceremóniát, sõt, tiltakozik ha ölben próbáljuk altatni.
Amikor éber, nézelõdõs kedvében van keresi a szemével a testvéreit és felderül az arca ahogy meglátja õket. Peti is, Panni is meg tudják vígasztalni, annyira örül neki, hogy minden gondját elfelejti olyankor.

10/11/2008 21:14:20 --
Panni történet:
Néptáncra járunk Pannival, Petivel. Zsuzsi tanárnéni, kérdezte, hogy ki szeretne kistestvért. Panni nem jelentkezett és a kistestvért kérõ dalnál meg se mozdult (gondolhatta jobb ha nem kockáztat). Aztán a ki nem szeretne kistestvért?-nél jelentkezett és boldogan énekelte Zsuzsi nénivel, hogy "gólya gólya vakulj meg, hogy a házunk ne lásd meg".
Hazafelé:
P: Anya, én jelentkeztem, hogy nem szeretnék kistestvért.
A: Láttam, és miért nem szeretnél?
P: mert már van elég gyerek!

10/11/2008 21:09:31 --
Peti mondta:
Esküvõn voltunk, Petit nagyon megragadta a menyasszony látványa: nézd Anya, ott a Mikulás! A: az a menyasszony Peti!
P: Igen? Megyasszony?

10/11/2008 21:07:54 --
Panni mondta:
Reggelizés közben Panni énekelgte, csak úgy magának: mindjárt számba kerül a finom falat lálálá

10/07/2008 22:46:10 --
Peti történet:
Egyik nap Peti sok egy morzsán összegyûlt hangyakupacot talált. Letérdelt és igzgatottan mondta: "Anya, két legyek! Kergessük most el". Mire odanéztem szétseperte õket a kezével, és hasonfekve tanulmányozta mi történik : "már mennek el, nézzed!"

10/07/2008 22:43:56 --
Peti mondta:
Egyik délután ébredéskor: Hát én is felébredtem.

10/07/2008 22:43:20 --
Peti mondta:
Lefekvéskor, az ágyához ültem, fejemet a párnájára hajtottam: Ide fekszel drágám be kell takarjalak? és betakarta kedvesen a fejemet :)

09/16/2008 18:56:52 --
Panni mondta:
Az elsõ nagy igazság:
az a szegénység, amikor a finomságos dobozba nincs semmi!
(3 napja esik az esõ, nem voltunk vásárolni és kifogyott)

09/16/2008 18:55:24 --
Peti mondta:
Nem a porszívóval fujjuk fel az orromat!

09/16/2008 18:55:02 --
Peti mondta:
Erika(Zsuzsi sirt): Megyek megnézem Zsuzsit mert lehet beszorult (a kiságyba).
Peti szerette volna ha Erika felveszi mikor visszaért: Én is beszorultam!

09/16/2008 18:53:30 --
Peti mondta:
Valamit magyarázott: mondom Drágám!

09/07/2008 22:50:38 --
Panni mondta:
Tata, azok ott mind rókafelhõk?

09/07/2008 22:50:04 --
Panni mondta:
Apa, még hiányoznak állatok a Panni internetrõl (ez most a menõ), például gyümölcsök, göröngyös béka (varangyos :)

09/07/2008 22:48:18 --
Peti mondta:
Anya, kérek valami fontosat! (ez azt jelenti hogy édességet kér, ami egy kosárban szokott lennia konyhaszekrényen, azt kell átnéznünk).
Egyik délután, Peti rossz kedvûen ébredt, kipakoltuk a kosár egész tartalmát az asztalra, "valami fontosat" keresve. Panni is odajött, Peti pedig készségesen tájékoztatta (teljes komolysággal):
Ezek a fontos dolgok, Panka!

09/05/2008 22:00:31 --
Peti történet:
Peti reggel megjelenik az ajtóban: Anya , jól aludtam!
Másik reggel: Anya, én Petya vagyok! Nem Panni, nem Zsuzsika!

09/05/2008 21:58:01 --
Peti mondta:
Mindent fordítva (szándékosan vagy nem, nem tudni, de következetes): menjünk le (mivel lent vagyunk ez valszeg fent-et jelent). Anya, ki akarok menni (az ajtót ütögeti kívülrõl, hogy engedjük be); Anya, én is be akarok jönni (és mutat Pannira, aki épp kiszaladt a kertbe)

09/05/2008 21:55:07 --
Peti mondta:
Peti szótár:
asak - sapka/kalap
guriguri - motor
vágóvágó- olló
szurszur víz - buborékos víz
korona - homlok (fáj a koronám!)
markol- parkol (anya, nézd, ide markoltak az autóim; anya, ne menjünk tovább, markoljunk ide le!)

08/30/2008 19:08:59 --
Panni mondta:
Apa, meg tudod mondani milyen a Pinnokió betü?

08/30/2008 19:08:27 --
Panni mondta:
- Apa, puszild meg a lábam!
- Miért, mi történt
- Megmorzsolodott!

08/30/2008 16:16:03 --
Peti történet:
Peti 2 éves! sok sok boldogságot!
Meliék képeslapja

08/30/2008 07:27:18 --
Peti mondta:
Zsuzsi hanyat fekve, felemelte mind a két lábát. Peti megláta: nézd Anya Zsuzsi kanyarodik!

08/30/2008 07:26:41 --
Panni mondta:
Éjjel fél1kor Panni átsétált a szobánkba.
"Anya, te mikor kicsi voltál tudtad, hogy a csípõs paprika csíp?"

08/30/2008 07:25:43 --
Panni mondta:
Panni számítógépen játszik. Egyszer látom, hogy a földön keresgél.
A: Panni mit keresel?
P: a golyót (az egérbõl), valahova elmenekült!

08/23/2008 08:48:58 --
Panni mondta:
Penni és Peti építõkockából egy várat épített, Panni elkezdte behordani az állatokat a falakon belülre...
Panni: ... itt lakik az árnyékszeretõ tehén

08/23/2008 08:22:01 --
Peti mondta:
Peti rámutat a jó sok mindenfélét tartalmazó polcra és kéri "azt", anya nem érti, hogy mit..
Anya: nevezd nevén, amit kérsz!
Peti: én.

08/23/2008 08:20:02 --
Panni mondta:
Panni mesét mond, a kezébe kerül egy játékbohóc és beleszövi a mesébe: és akkor a bohóc mutogatja a bûveit.

08/20/2008 16:21:18 --
Panni mondta:
Lesz folytatózása?

08/20/2008 09:11:21 --
Panni történet:
Panni Mamáéknál szeretett volna aludni, jó elõre meg is beszéltük és tettünk neki ruhát másnapra a kishátizsákba. Mama elfelejtette hogy másnap szabadnapos ezért mondta Panninak hogy nem aludhat ott. Erre Panni csalódottan:
De mama, hoztam a tegnapi pólómat is.

08/20/2008 09:08:31 --
Peti mondta:
Apa és Peti egymásnak dobáltak egy plüss sünit és az véletlenül Panni ágyában landolt. Peti nagy izgalommal vetette utána magát: beleesett a Panni ágyájába - valami gyanús lett neki is, korrigált: az ágya Pannijájába.

08/19/2008 15:40:25 --
Peti mondta:
A: Csendben légy Peti, mert alszanak a többiek!
P : Anya, csendben lettem.

08/06/2008 08:11:58 --
Peti mondta:
Peti beütötte a fejét a kiságyba:
Peti:Anya puszild meg a koronámat.
Anya: A homlokod?
Peti: Igen, a koronamat...

08/06/2008 08:09:07 --
Peti mondta:
Peti: Zsuzsi szopizza az újjáját!

08/06/2008 08:08:24 --
Peti mondta:
Reggelinél olyant játszodtunk, hogy Peti meg kellett mutassa az orrát, a szemét, aztán fordult, a játék olyanra, hogy Peti kellett mondja hogy mit ismer magáról:
Orrom, szájjam, hátam mögöm, honaljam (a homlokára mutat).

08/03/2008 11:18:43 --
Peti mondta:
Mama hazajött a fodrásztól, Peti nézte egy darabig majd megkérdezte: Te mama vagy?

07/08/2008 15:01:44 --
Peti mondta:
Mostanában lefekvéskor Peti választja ki mit énekeljünk: Anya, az éshózikot énekeld (hull a hó és hózik); a zikziket (hull a hó és hózik zik zik).

07/08/2008 14:58:53 --
Panni mondta:
Anya, én fodrász leszek, Peti meg orvos.
Néhány nappal késõbb: Anya mégis inkább orvos leszek, nem fodrász. Sebész leszek, Peti pedig fogorvos. (Kedvenc játékuk Tatával, hogy gyógyítják egymást).
Anya: és mit csinál egy sebész?
Panni: gyógyítja a sebeket, megmûti és bevarja a hasakat.

06/17/2008 23:00:04 --
Peti történet:
Érdekes és megható: egy éves kora körül néhány hónapig az volt az esti lefekvési rituálé,hogy ölben tartva néhány dalt elénekeltem , aztán elmondtam az imádságot, betettem a rácsos ágyába és kijöttem a szobából. Az elején sírdogált utánam egy kicsit. Késõbb felköltöztettük Pannival közös szobába, majd rendes kiságyat kapott és következett az álomba éneklõs, nehezen elalvós idõszak,amikor az imádság valahogy elmaradt. Egyik este (kb 4 hónap elteltével)eszembe jutott és elalvásuk elõtt elmondtam újra; Peti félálomból térdelt fel az ágyára, hogy elérjen, simogatni kezdte a hajam és kérlelõen suttogni kezdte: Anya ne menj el. Ottmaradtam (mert mostanában egyébként is ott maradok amíg elalszanak), de azóta ahogy meghallja az imádságot kérlelni kezd hogy maradjak és fogjuk egymás kezét amíg elalszik...

06/17/2008 22:37:05 --
Peti történet:
Peti megtanulta a színeket (kettõt). Hétfõ: nézd Anya motor, fekete motor! Ott a fekete kutya! Húzom a fekete cipõm. Hú mekkora teher autó, fekete!
Kedd: Anya, kérem azt a zöldet! (a mutatott irányban semmi sem zöld). Autó Anya, zöld!

06/17/2008 22:32:41 --
Panni történet:
Panni idõrõl idõre nyelvújításba kezd.
Kb 1 éve volt az az idõszak amikor az ö helyett következetesen i-t mondott, mindenki derülésére: cipi(cipõ), szirpi (szörpi) stb. Ezután következett a h helyett v korszak: Anya, hol a ruvám? Jelenleg a magánhangzóval kezdõdõ szavak nagyrészét h-val kezdi, a h-val kezdõdõeket, vagy h-t tartalmazóakat pedig dupla h-val ejti: Hhol a hújság? a kedvencem: Kérem a hollót, vágni szeretnék. Kérek halmát.

06/08/2008 08:52:31 --
Panni történet:
Peti ma reggel így szólt hozzám: Anya bugyit kérek! Pár napja úgy tûnik , hogy valóban kiérdemli a bugyit, ma úgy döntött hogy a pelenka nem annyira jó.

06/07/2008 20:50:19 --
Peti mondta:
Peti: Anya, gyere!
Anya: Hová?
Peti: Anya, gyere!
Anya: A konyhába?
Peti: Igen!
Anya: Éhes vagy?
Peti: Igen!
Apa, hogy bzonyítsa, Peti mindenre igent mond: Labdát kérsz?
Peti: Igen!
Apa: Egy kis ló vagy?
Peti: Igen!
...
Peti: Lót kérek, labdát eszek... (ezekszerint mégiscsak mindent megért és tényleg éhes volt... )

06/07/2008 20:46:48 --
Peti történet:
Fényképeket nézegettünk, Peti mindenkit felismer, Anya, Panni, Zsuzska, Apa, Brunó, de mikor sajátmagát kellene felismernie akkor azt mondja, hogy egy fiu.

05/30/2008 23:05:14 --
Gyereknevelésrõl szóló könyvet olvastam. Panni megkérdezte mit olvasok, mondtam azt hogy hogyan kell gyorsan lefektetni a gyerekeket.
Panni: Anya kérem a könyvet, én is olvasok belõle valamit "Hogyan ébresszük fel a szüleinket. Úgy kell ,hogy átmegyünk és csinálunk egy nagy dörrenést".
05/30/2008 23:00:24 --
Peti mondta:
Bogyó és Babóca az egyik kedvenc olvasmányunk.
Ebédnél oliva bogyó volt az asztalon, amit a gyerekek nagyon szeretnek.
Peti: Anya ,kérek Babócát!

05/29/2008 00:47:36 --
Peti mondta:
miénk autónk.

05/28/2008 07:34:42 --
Peti mondta:
Petivel keressük a Cini cini muzsikát a z interneten.
Anya: Várj Peti mert baj van (nem mozdult az egér)
Peti: A baj micsoda Anya? Hol a baj? (keresi a hátunk mögött)

05/28/2008 07:31:42 --
Panni mondta:
Apa: Panni miért kell neked minden pillanatban kérdezni (reggeli 6 óra, már átbeszéltük az elixír magazin fõbb cikkeit, az emésztõ rendszert stb)
Panni( gondolkodik egy kicsit, aztán mosolyog): azért mert kislány vagyok!

05/27/2008 19:15:06 --
Peti mondta:
Kedvenc köszönési formája: Sziatok gyerekek!

05/27/2008 19:13:08 --
Panni mondta:
Panni elsõ megtanulható verse (kerti realisztikus ábrázolás)

Tulipán tulipán
Itt nõ a kertemben
Sóska nõ mellette

05/27/2008 19:06:04 --
Peti mondta:
Peti (szomjas): Kérek almalevelet.

05/27/2008 19:05:12 --
Peti mondta:
Erika változat: Zsuzsó-Zsuzsó jótündér, megkeres ha eltüntél.
Peti változat: uszóuzsó ódündér

05/26/2008 22:40:11 --
Panni mondta:
Esti lefektetés, Panni nem akar aludni, mindenfélét kitalál, végûl egy óra próbálkozás után Erika kizavarja a gyerekszobából.
Panni: Anya kitíltott a szobából
Apa: miért?
Panni: mert rosszcsont voltam!
Apa: és már megbántad?
Panni: nem, csak hiányzik az ágyikóm....

05/25/2008 09:21:48 --
Peti mondta:
Peti megtalálta a fényképezõgépet és huzgálta a földön.
Apa: Nem nem Peti!
Peti: mitnemnem apa?

05/24/2008 23:21:06 --
Panni mondta:
Panni fellökte Petit amiért apa fülhúzást helyezett kilátásba. Panni elszaladt, megkereste Erikát és azt kérdezte tőle: Anya elég messzire menekültem apa fülhúzása elől?

05/24/2008 23:16:55 --
Peti történet:
Peti és a mi az korszak: elég gyakran megkérdezi, hogy Anya, Apa, mi az? kicsit késöbb válaszol is rá, valahogy igy: mi az apa, labda? Elmentünk lecserélni az autó gumijait... nyolc millió gumi... boaaaaaa!
(miazapa? gumi?)*8 000 000

05/22/2008 22:49:47 --
Panni mondta:
Bebóéktól kék és piros pöttyös labdát kaptak Panniék ajándékba.
Panni: jaj de jó, épp ilyen labdára vágytam!

05/22/2008 22:48:25 --
Panni történet:
Panni is nagyon örül Zsuzsinak. Õt inkább a vele kapcsolatos teendõk vonzák. Pelenkázásnál popsiját törli, ráragasztja a pelenkát és a kedvence a köldök hintõporozás. Természetesen minden alkalommal részletesen kitérünk arra hogy miért olyan a köldöke, mikor esik le és miért és mirevaló és és és...
Panni is szereti ölbe tartani Zsuzsit, de ha más dolga akad hirtelen, úgy indul el mintha Zsuzsi ott se lenne, alig tudjuk elkapni.

05/22/2008 22:43:23 --
Peti történet:
Peti rajong Zsuzsiért. Folyton az ölében tartaná. Már elsõ nap estére megtanulta, hogy ha leül a kanapéra akkor foghatja az ölében. Nagy megilletõdöttséggel tarja, szinte nem is mer mozdulni közben és akkor sem akarja hogy elvegyük amikor Zsuzsi ordít. "a kicsi babám , Anya, kérem vissza a kicsi babámat". Hazaérkezéskor elsõ kérdése mindig: Hol van Zsuzsika? És ha meglátja a kezünkbe, gyorsan szalad a "helyére", ahol ölbe kaphatja. Az ujját teszi Zsuzsi tenyerébe, mert rájött, hogy akkor megszorítja.
Amikor Zsuzsi ágyban van, szalad hozzá, feláll az ágya szélére és nézi nézi..megpróbálja simogatni, ha eléri.

05/22/2008 22:27:47 --
Peti mondta:
Peti építõkockákból jármûveket rak össze: ez renderautó, Anya! ez tûzautó, ez tengerhajó.

05/17/2008 14:47:21 --
Peti történet:
Hazahoztuk Zsuzskát, Peti sokáig bámulta, majd a kis robotos hanghordozásával megszólalt K I C S I B A B A, igaz anya?

04/30/2008 13:52:53 --
Peti mondta:
Panni: Anya kérek polipot (puha cukorka, polip kép van a zacskón)
Peti: kérek pulipulit!

04/30/2008 13:52:22 --
Panni mondta:
P:Anya, miért jött be a béka az ajtón?
A: Azért mert nyitva volt?
P: Miért jött be mert nyitva volt?
A: Mert eltévedt?
P: Miért tévedt el?


…1000*

A:ÁÁÁÁÁÁÁÁÁá azért Panni mert egy ló két lej lett
P: miért két legyet?

04/23/2008 20:52:28 --
Peti történet:
Lefekvés elõtt mindig a Tesz vesz város mesékönyvet nézzük el Petivel. Pizsama vétel után rögtön kéri és megkeressük benne a lényeges dolgokat. Hol motor, Anya? Hol autó? Hol vonat? Hol hajó? Hol a baj, Anya? Ez utóbbiról kiderült hogy egy elszakadt oldal, valaki mondhatta hogy baj hogy elszakadt, azóta ezt is minidg kikeressük.

04/23/2008 20:49:47 --
Panni mondta:
Egyik nap kint kertészkedtünk a kertben. Panni ásott egy nagy gödröt a ház melletti fölkupacba, teleszórta fûvel (nagy munka volt, talicskával hordta a füvet): ez kutyaszaporító, Anya! Ide ha beül a kutya akkor megfiatalodik. A szomszéd néni szólt, hogy szívesen beleülne õ is egy kicsit. Panni: nem lehet ez embereknek nem való, csak kutyáknak!

04/18/2008 22:12:36 --
Panni mondta:
Anya, ha Zsuzsi megnõ, akkor mi leszünk a két nagylány és Peti a kicsi fiú!

04/18/2008 22:11:21 --
Peti történet:
Oltáson voltunk, amit Peti elég zokon vett. Nem sírt sokat, de azt jó hangosan. Gyorsan letettem a földre egy kisautóhoz amikor kihúzták a tût, hogy megvigasztalódjon. Közben felhúztam a nadrágját, õ abban a pillanazban az ölembe ugrott és nagy beleéléssel elkezdett integetni az orvosnak meg a védõnõnek: sziasztok sziasztok !

04/18/2008 22:07:55 --
Peti történet:
A napokban formálódni kezdtek mondatok is: Hallgass Panka; Jó napot kívánok; Csokit kérek; Micsinálsz néni?; Mi ez? - mindezt olyan robotos hangsúllyal.

04/18/2008 22:05:10 --
Peti történet:
Néhány hete elkezdett "beszélni". A fontos szavakat már ismeri és használja, amit hall és ismeretlen azt meg utánozza. Nagyon büszke a tudományára, amit abból lehet észrevenni, hogy egész nap így kommunikálunk: Autó!igaz Anya?; Kutya!, igaz Anya?; Guriguri(motor), igaz Anya? ezt még kb 50 változatban.

04/18/2008 22:00:19 --
Peti történet:
Peti kedvenc játéka a "guriguri" - egy kis játék motor amit apukájával vásároltak. Minden nap játszik vele egy kicsit, leggyakrabban egy törpét motoroztat fel és alá. Egyik este lefekvéskor bebugyolálta egy takaróba ölbe vette és betette az ágyba , mondta neki :"aludj szépen". Aztán - gondolom a motor nem akart aludni- újból ölbe vette és nagy szeretettel ringatta még sokáig.

03/18/2008 22:40:52 --
Panni történet:
Egyik vasárnap Bettiéknél szülinapoztunk. 2héttel késõbb Panni autózás közben (semmi elõzmény): Anya, olyan vidám volt Betti amikor náluk voltunk! Én szeretek Bettivel játszani. Menjünk hozzájuk máskor is.

03/18/2008 22:38:52 --
Panni mondta:
Panni leesett a fürdõszobában a padról mikor mosdani akart és felhorzsolt a lábát. bekentük csoda kenõccsel. A másnap reggeli kenõcsözésnél: "Anya, mikor kicsi voltál és leestél a fürdõszobában a padról, akkor Mama neked is bekente ilyen kenõcssel?"

03/18/2008 22:36:21 --
Peti mondta:
Peti legújabban dúdolgatott slágere: Lányok szépek tok (lányok lányok szépek vagytok..)

03/18/2008 22:34:32 --
Panni mondta:
Panni: Anya, hány teletabi van?
Anya: 4, Pó, Dixy...
Panni: Apa úgy mondja este a mesét, hogy a gyerkek is benne vannak.
A: ?
P: Én és Peti. Anya vegyünk egy nagy nagy gyerek tv-t! Legyen rajta két lyuk. És sok sok mese cd-t.
Anya: minek a két lyuk?
Panni: hogy bemehessünk amikor mese van. És ha rossz mese kezdõdik ki tudjunk jönni.

03/03/2008 09:12:46 --
Peti történet:
A gyerkeke közös szobában alszanak két hete. A mûvelet elég jól sikarült. Peti 6:30-7kor már ébren van, és segít Panninak is az ébredésben: Panka! Panka!, Anya!..2perc csend. Hol béka? Hol Tata? Panka! .....

03/03/2008 09:10:19 --
Panni mondta:
Sülõ hús szeleteket fordítottam másik oldalukra egy erre a célra szolgáló mûanyag eszközzel.
Panni: Anya mit csinálsz te ott azzal a cipõkanállal?

01/09/2008 17:11:56 --
Panni mondta:
Panni kijött a konyhába: Anya, meg kell beszélnünk valamit. Szeretnék egy rollert, egy biciklit és egy korcsolyát az angyaltól és sok sok játékot.

01/07/2008 16:34:54 --
Panni mondta:
Anya gyere az ablakhoz, nézd mi történik: elolvadik a hó.- szõrnyûség.szörnyûség.

01/07/2008 16:15:58 --
Peti történet:
Peti kis papagály módjra minden szót ismételget. Ha rászólunk hogy Peti nem szabad, Petiii!!!!! akkor boldogan mondogatni kezdi õ is , miközben folytatja a megkezdett tevékenységét.
Egyik kedvenc szórakozása a sörösrekesz kipakolása (amkior néha rátalál), és mivel tudja hogy nem szabad, pakolás közben hangosan mondogat: nem nem nem nem

01/07/2008 15:10:01 --
Panni mondta:
Nagy hideg utáni olvadás: Anya gyere az ablakhoz, nézd mi történik: elolvadik a hó.- szõrnyûség.szörnyûség.